Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Új new media igazgatóval erősít a Danubius Rádió
Októbertől Lonkai Márton tölti be a Danubius Rádió "new media" igazgatói posztját.
Lonkai MártonAz új igazgató a Danubius jelenlegi weboldalának átalakítására, interaktív arculatának kialakítására, speciális internetes és mobilos tartalmak, valamint új szolgáltatások bevezetésére törekszik. A divízió feladatai közé tartozik többek közt az alternatív csatornák keresése és a digitális rádiózás felületeinek majdani kihasználása is.
Lonkai Márton eddigi karrierje a telekommunikáció és a tartalomszolgáltatás jegyében telt. A T-Mobile-nál eltöltött hat éve alatt a szolgáltató internetes és WAP-os tartalomfejlesztésén dolgozott. Felelős volt többek között az egykori Westel WAP portáljának fejlesztéséért, később a t-zones web és wapportál brandelését vezette.
A szakember 2006-tól a Pannon kötelékét erősítette, mint a tartalomszolgáltatások osztályának vezetője, 2007-től pedig a tartalom mellett az mCommerce területet is irányította, áll a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben.
További karrier híreket Egyről a kettőre rovatunkban olvashatnak.

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia









