Bajnai: a válság után kezdődhet az Új Tulajdonosi ProgramMég az év közepe táján túljuthatunk a válság mélypontján, ekkor 11 százalék körül tetőzhet a munkanélküliség - mondta a Napi Gazdaságnak Bajnai Gordon. A kormányfő szerint csak a válság után kezdődhet az Új Tulajdonosi Program.
.
Feledésben az Új tulajdonosi programAz Új tulajdonosi programot felfüggesztő kormányhatározat ellenére folytatódnia kellene az állami cégek tőzsdei felkészítésének, de valójában nem történik semmi - írja a Népszabadság.
.
ÚTP: 250 ezer forintnyi részvény jegyezhetőAz Új Tulajdonosi Program (ÚTP) keretében személyenként legfeljebb 250 ezer forint értékű részvény jegyezhető kedvezményekkel, az összes kibocsátást együttesen értelmezve és jegyzési árfolyamon számolva - derül ki a kedden közzétett kormányhatározatból. A kedvezményeket a határozat nem tartalmazza.
.
Megnevezték az Új Tulajdonosi Program első szereplőitAz Új Tulajdonosi Program keretében az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK), a Magyar Villamos Művek (MVM) és a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító (Mavir) lesznek az első olyan vállalatok, amelyekben kedvezményesen válhatnak tulajdonossá az emberek - közölte Daróczi Dávid a kormány erről szóló döntését az MTI-vel vasárnap.
.
Elkészült a vagyonstratégia, benne az Új Tulajdonosi ProgramA Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács (NVT) elfogadta a középtávú vagyonstratégiáját, ami a tanács mandátumának idejére, hat évre általános érvényű tételeket tartalmaz, és figyelembe veszi az Új Tulajdonosi Programot is - jelentette be Nagy János, az NVT elnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
.
Tíz százalék befizetéssel vehetünk állami cégeketAz első cégek 2009 első hónapjaiban jelenhetnek meg a tőzsdén az Új Tulajdonosi Program keretében, hangzott el egy szerdai konferencián. Az állampolgárok tíz százalék befizetésével jegyezhetik majd a részvényeket, a maradék kilencven százalékot pedig három éven belül törleszthetik kamatmentesen. Mfor.hu tudósítás.
.
Kudarcra ítélt kezdeményezés az Új Tulajdonosi ProgramMind a munkáltatói, mind a munkavállalói oldal kételyeit fejezte ki az Új Tulajdonosi Program kapcsán. Szerintük illúziókat kelthet a jelenlegi kommunikáció. Az OÉT mai ülésén támogatták ugyanakkor a közbeszerzési törvény módosítására vonatkozó javaslatot.
.
ÚTP: 250 ezer forintig kedvezmény jár a kisbefektetőknekAz Állami Autópályakezelő Zrt.-t és az Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. által összeállított ingatlan portfoliót kívánja a kormány az Új Tulajdonosi Program (ÚTP) keretében tőzsdére vinni 2008 végén, a jövő év elején - mondta Veres János pénzügyminiszter a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón.
.
Ingatlanalap lehet az Új Tulajdonosi ProgrambanNemcsak a MÁV ingatlanjainak kezelésére hoznának létre ingatlanalapot, az is felmerült, hogy az új tulajdonosi programot állami ingatlanokból létrehozott ingatlanalap segítségével töltenék meg tartalommal. Ennek mérete 50-100 milliárd forint is lehet, írja a Napi Gazdaság.
.
Még az idén tőzsdére mehet az első állami cég
Még nem alakult ki azoknak a cégeknek a köre, amelyeket az Új Tulajdonosi Program keretében kíván a kormány tőzsdére vinni - jelentette ki Veres János pénzügyminiszter. A szerdai sajtótájékoztatón elhangzottak alapján azonban úgy tűnik, hogy erre az MVM Zrt-nek (Magyar Villamossági Művek), a Szerencsejáték Rt.-nek, vagy a Magyar Postának van leginkább esélye. Mfor.hu beszámoló.
.
A Szerencsejáték lehet a "Gyurcsány-program" csúcsa
Felmerül a kérdés, hogy a kormány jelenleg mekkora állami vagyon felett diszponál és mit kínálhat fel az állampolgároknak megvételre. Mint ismeretes a miniszterelnök tegnap a Parlamentben kedvezményes hitelkonstrukció mellett privatizációt hirdetett meg. Ezekről ugyan a következő hetekben születhet döntés, ám a szakértők szerint csak akkor lehet sikeres a kezdeményezés, ha "valóban" tőzsdeképes cégeket vonnak be.