Álbomba jutott át Ferihegyen? – Még az idén rendet tenne a kormány
Közel egy tucat pontban találta problémásnak az Európai Unió biztonsági vizsgálata a budapesti repülőteret, a legfontosabb kifogás az volt, hogy olyan tárgyak, eszközök is feljuthattak a gépekre, melyeknek nem szabadott volna - hangzott el a keddi kormányszóvivői sajtótájékoztatón. A kormánybiztos azokat a sajtóhíreket nem kívánta megerősíteni, melyek szerint az Unió ellenőreinek álbombát is sikerült felvinniük egy Budapestről induló gépre. Mfor.hu-tudósítás.
.
Magyar libamáj a levegőben - izmosodik a légi szállítási piac
A fogyasztás és az ipari termelés magára találásával a légi szállításban is véget érni látszik a válság - a fuvarozott áruk mennyisége 2009 vége óta növekszik, év végére pedig elérheti a 2008-as szintet. Igaz, a kedvező trend egy - fogyasztói szempontból - kedvezőtlen fejleménnyel, az árak növekedésével párosul: az első félévben mintegy ötödével emelkedtek a díjak, az év hátralévő részében pedig további, hasonló mértékű drágulás is elképzelhető. Mfor.hu háttér.
.
Délután is járattörlések Ferihegyen A hétfő délelőtti után további járatokat kellett törölni Ferihegyen és több, Nyugat-Európa felől érkező, illetve oda induló járat késik - közölte Szilágyi Károly, a Ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. szóvivője.
.
Nyugdíjaskorba lépett Ferihegy - a reptér története képekkel
Míg 1950-ben alig hétezer, az elmúlt években már több mint 8 millió utast fogadott a ferihegyi repülőtér, amely a napokban ünnepelte fennállásának hatvanadik évfordulóját. A működését a kommunizmus legsötétebb éveiben megkezdő, anno még Sztálin- és Rákosi-képekkel díszített repülőtér a hat évtized alatt csinosodott, kibővült, angol, majd német kézbe került, és végeredményben nem túl nagy, de európai szinten is vállalható, hangulatos légikikötővé nőtte ki magát. Az mfor.hu Ferihegy eddigi életének legfontosabb állomásait eleveníti fel.
.
Ferihegyen egy járatot töröltek, késések várhatókHétfőn reggelig egy, a Lufthansa müncheni járatát törölték Ferihegyen, de jó néhány gép késve érkezik, illetve indul az izlandi vulkánkitörés okozta hamufelhő miatt - közölte Szilágyi Károly, a Ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Aiport Zrt. szóvivője az MTI-vel.
.
Szakítás 3 év után: dobja Budapestet a legnagyobb fapados 
Három év után faképnél hagyja a magyar fővárost a legnagyobb európai fapados légitársaság. A Ryanair a tavalyinál is alacsonyabb díjakat szeretett volna kiharcolni Ferihegyen, cserébe állítólag megnégyszerezte volna budapesti járatai számát. Végül azonban nem tudott zöld ágra vergődni a Budapest Airporttal, inkább Pozsonyban, Krakkóban és Kaunasban lép a gázra. Mfor.hu háttér.
.
Megint dob egy nagyot Budapesten a Wizz Air
Nyártól háromról négyre növeli ferihegyi flottájának létszámát a Wizz Air, amely idén már 1,25 millió utasra számít Magyarországon a tavalyi egymillió után. Hogy mindez mennyire éri meg a cégnek, azt továbbra sem tárják a nyilvánosság elé – Váradi József vezérigazgató az mfor.hu ezt firtató kérdésére annyit közölt, hogy a pénzügyi teljesítményük "rendben van".
.
Hamupánik: a nehezén túl vagyunk, de egy kis csiki-csuki még jöhet
Bár ma nem kell korlátozásra számítani a magyar légtér felett, járattörlések még lehetnek Ferihegyen. A következő napokban újabb hamufelhő érkezhet hazánk fölé, ami ismét zavarokat okozhat a közlekedésben – teljes légtérzár viszont már nem valószínű. Mfor.hu háttér.
.
Hamupánik: akik a legnagyobbat buknak, és akik a legtöbbet nyerhetnek
Az utasok, a légitársaságok és a repülőterek a mintegy öt napja tartó hamupánik legnagyobb vesztesei - ha esetleg több hétig nem állna vissza a menetrend szerinti forgalom, az több légicégnek a véget jelentené. Az égi csapás nyerteseinek a konkurens utasszállító cégek tűnnek - a MÁV és a Volán nemzetközi járatai telt házzal hasítottak hétvégén. Mfor.hu háttér.