Két és fél éve nem volt ekkora leépítés Magyarországon
A finn cég szerdai bejelentése az utóbbi majdnem két és fél év legnagyobb létszámú elbocsátását jelenti hazánkban. Ráadásul még korántsem biztos, hogy ez a vége, hiszen állítólag a munakerő-kölcsönzők is több száz főtől válnak meg, és könnyen lehet, hogy a beszállítók is lépni fognak. Mfor.hu-háttér.
.
Czomba: az idén több cég bővítené létszámát, mint amennyi csökkentenéAz idén több vállalat tervez létszámbővítést, mint amennyi csökkentést, a Magyar Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (MKIK GVI) legfrissebb tanulmánya szerint 12 százalékponttal több cég növelné, mint amennyi leépítené alkalmazottainak számát - mondat Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár a tanulmányt bemutató sajtótájékoztatón kedden Budapesten.
.
Manpower: a munkáltatók ötöde tervez elbocsátástA magyarországi munkáltatók 22 százaléka tervez elbocsátást 2012 első negyedévében és csak 8 százaléka számol munkaerő felvétellel, a különbségből számított Manpower munkaerő-piaci mutató mínusz 14 százalékpontos értéke a felmérés magyarországi történetében a legalacsonyabb, vagyis 2009 harmadik negyedéve óta most a legpesszimistábbak a munkaadók.
.
Jelentős elbocsátások a legnagyobb francia cégeknélA francia gazdaság két zászlóshajója, a PSA Peugeot-Citroen autógyártó és a Société Générale bank jelentős leépítést jelentett be kedden: az előbbi 6 ezer munkahelyet szüntet meg Európában, ebből 4 ezret Franciaországban, a pénzintézet pedig "több száz" fős leépítésre készül.
.
Újabb jelentős leépítés a közmédiábanA Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) hétfőn 367 munkavállaló csoportos leépítését jelentette be az állami foglalkoztatási hivataloknak - közölte Cserháti Ágnes, az MTVA szóvivője.
.
A Flextroncs mentheti meg az Elcoteq 1500 kirúgott dolgozóját
Elképzelhető, hogy a Flextronics veszi át az Elcoteq pécsi gyárából elbocsátott 1500 ember nagy részét. A helyi munkaügyi központ jelenleg is tárgyalásban áll a céggel arról, hogy pontosan hol és milyen feltételekkel foglalkoztatnák az elbocsátott embereket, és ezért milyen támogatást kapnának - derül ki a nemzetgazdasági miniszter parlamenti kérdésre adott válaszából. Mfor.hu-háttér.
.
5000 emberét rúgja ki a WhirlpoolAz Electrolux után a világ legnagyobb háztartási gép gyártója, az amerikai Whirlpool is a fogyasztói kereslet lanyhulásáról számolt be pénteken, ami miatt csökkenti termelését és dolgozóinak számát.
.
250 ember elbocsátását tervei a Magyar TelekomA Magyar Telekom bejelentette, hogy megállapodott a társaságnál működő érdekképviseletekkel a magyarországi tevékenységeket érintő 2012. évi létszámleépítésről és egyéb költséghatékonysági intézkedésekről, olvasható a BÉT honlapján.
.
Összesen 414 ember elbocsátását tervezi az MTVAÖsszesen 414 embert érintő elbocsátási szándékot jelentett be az illetékes munkaügyi központoknál a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) - mondta az alap kommunikációs igazgatója.
.
Csoportos létszámleépítésre készül a TV2Csoportos létszámleépítési szándékot jelentett be a TV2 kedden - erősítette meg a Nol.hu korábbi értesülését Koltay Tamás, a kereskedelmi televízió szóvivője az MTI-nek.
.
Leépítésre készül a Philips magyar részlegeAz úgynevezett nem televíziós termékek kiszervezése miatt a székesfehérvári Philips létszámcsökkentése 250 embert érinthet. A cég tárgyalásokat kezdett az érdekképviseletekkel.
.