Címkék / Dosszié Címkék / Politikai kommunikáció
Az MSZP már több mint 538 millió forintot költött el a kampány során, azaz máris jelentősen túllépte a törvényben engedélyezett 386 milliós keretet - derül ki a civil szervezetek által üzemeltetett képmutatás.hu oldal legfrissebb adataiból. A Fidesz sem örülhet, ugyanis az ellenzéki pártnak mindössze 60 millió forintja maradt a keretből, a kampány hajrájában szinte biztosra vehető, hogy ők is átlépik majd a bűvös határt. Mfor.hu-háttér.
A törvény értelmében minden párt 386 millió forintot fordíthat választási kampányra az áprilisi voksolást megelőzően. Ebből a keretből egyelőre egyik párt sem futott ki, a hajrá előtt még mindig az MSZP vezeti a legtöbbet költők listáját a képmutatás.hu oldal adatai alapján. Két párt - az LMP és az MDF - honlapján folyamatosan közli kampánykiadásait. Mfor.hu-háttér.
Bár hivatalosan még nem kezdődött el a 2010-es választási kampány, a pártok már javában dolgoznak, hiszen alig három hónap múlva az urnák elé járul az ország. Kommunikációs szempontból az idei választás is tartogathat meglepetéseket, újdonságokat, több párt is megpróbálhatja például kiaknázni a közösségi oldalakban rejlő lehetőségeket. Mfor.hu-háttér.
2002 karácsonyán még hetekig téma volt a sajtóban Medgyessy Péter miniszterelnök kubai útja, azóta azonban kisebb a felhajtás a hazai politikusok szabadsága körül. A nemzetközi színtéren viszont vannak aktív szereplők: a jelek szerint Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök elnyűhetetlen, ha imázsépítésről van szó. Az mfor.hu által megkérdezett politikai elemző szerint nem érdemes túldimenzionálni a nyaralásról szóló híreket, mivel nem befolyásolják jelentősen a szavazópolgárok döntéseit.
Az EP kampány során napvilágot láttak minőségi és kevésbé minőségi kampányparódiák, azaz gerilla-reklámok is. Sokakat az ellentábor által készített kisfilmek nevetésre, bosszankodásra, extrém esetben szavazatuk megváltoztatására sarkallnak.
Május elején hivatalosan is megkezdődött az európai parlamenti választások kampánya, ami annyiban mindenképp egységes az összes párt részéről, hogy nem untatja a szavazókat uniós témákkal, logókkal, üzenetekkel. Valaki nagyot kockáztat, valaki hozza a megszokott stílust, más viszont nem igen találja a saját hangját. Az mfor.hu ezúttal a jelenleg parlamenti képviselettel rendelkező pártok kampányait elemezte ki.
Lesújtó megállapításokat közöl a magyar politikai elit, ezen belül is elsősorban a kormány tavaly őszi válságkommunikációjáról a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola most közzétett tanulmánya. A mintegy 200 oldalas elemzés szerint a politikai érdekek és szándékok rendre felülírták a krízis korrekt bemutatásának szempontjait, így az emberek olykor megtévesztő tájékoztatásban részesültek az országban kialakult helyzetről. Ráadásul máshonnan sem igazán kaptak segítséget, hiszen a sajtó egy része csak jelentős késéssel ismerte fel a Magyarországra leselkedő veszélyeket.
Mostanában egyre többet hallani a médiában a karaktergyilkosság kifejezést. Vajon csak Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc karaktere esett ennek áldozatául, vagy bárkivel megtörténhet ez a politika színpadán, a karakter erősségétől függetlenül? És kik a gyilkosok? Mfor.hu háttér.
Kevés ország történelemkönyveiben találhatunk olyan fejezetet, mint amilyen nálunk íródott az elmúlt hetekben miniszterelnök-keresés címen. Ez az állapot, de legfőképp annak menedzselése olyannyira tragikomikusra sikerült, hogy már azt sem tudtuk, sírjunk-e vagy nevessünk kínunkban. Mivel a sírás nem segít, sokan nevettek: humoros köremailek, smsek keringtek az éterben ezzel kapcsolatban, melyek az mfor.hu szerkesztőségébe is eljutottak.
Eddig sem volt titok, hogy a politikusok szerepléseikhez kommunikációs szakemberek tanácsait kérik ki, de az már kevésbé egyértelmű, pontosan meddig terjed a szerepük, mire lehet és mire nem lehet odafigyelni egy beszéd alatt. Az mfor.hu ezúttal Gyurcsány Ferenc távozását bejelentő, múlt heti felszólalását vette górcső alá, többek között a nonverbális szempontokat szem előtt tartva. 








