Megütötték a tőzsdét, tartja magát a forint
A reggeli órákban még úgy tűnt, sikerül megúsznunk a nagy zuhanást a négynapos hétvége után, ám a délelőtt folyamán előkerültek az eladók. A mérsékelt esésből erős zuhanásba váltott a BUX, és a forint is elvesztette a reggeli nyereségét, 307 körül kereskedtek az euróval. Mfor.hu-háttér.
.
Jól indult a hét a BÉT-enTöbb mint két százalékos emelkedéssel kezdett hétfő reggel a BUX index, mely elsősorban az OTP és a Mol erősödésének köszönhette jó teljesítményét a nap elején. A forint a kora reggeli órákban nagyot erősödött, utána viszont fordult az irány a devizapiacon.
.
Az OTP szárnyalása vezeti felfelé a tőzsdétReggel még úgy tűnt, hogy tovább esünk a múlt hét végén tapasztalt vérengzés után, azonban hamar fordult a kocka, délre a BUX index már több mint egy százalékos pluszban volt. A legnagyobb korrekció a múlt héten hatalmasat bukó OTP piacán figyelhető meg, a bankpapírok lassan megint a 3000 forintos lélektani szintet közelítik.
.
Erőteljes mínuszban a Mol és a RichterUgyan a Budapesti Értéktőzsdén hétfőn reggel felfüggesztették az OTP-t, az eladók így is találtak maguknak célpontot, a Richter és a Mol papírok is erőteljes zuhanással indították a hetet.
.
Mi is emelkedéssel kezdtük a hetetPluszban nyitott hétfő reggel a BUX index, mely a kereskedés első felében bő egy százalékkal állt múlt pénteki értéke felett. Főleg a Richter és az OTP kezdték jól a napot a blue chipek közül, a két papír nagyjából két százalékkal drágult.
.
Lejtőre tettek a tegnapi szárnyalás utánGyengüléssel nyitott a BUX index kedden, az előző napi 4,5 százalékos szárnyalás felét néhány óra alatt vissza is adta a tőzsde. A nap vesztese eddig az OTP, mely több mint három százalékos gyengüléssel kezdett.
.
Nagyot ugrott a pesti tőzsde a hétvége utánJelentős erősödéssel nyitott hétfő reggel a BUX index, mely délelőtt majdnem 4 százalékkal állt múlt pénteki értéke felett. A vezető részvények kivétel nélkül drágultak a nyitás után, az OTP és a Mol több mint öt százalékkal lódult meg, csak a gyógyszergyártók maradtak le kicsit.
.
Ma sem sokáig tartott az örömködésErősödéssel nyitott szerdán a BUX index az elmúlt napok jókora esése után szerdán a pozitív oldalon nyitott, azonban az első néhány órában elveszítette az emelkedés nagy részét, délelőtt már csak fél százalékkal állt tegnapi értéke felett. A két gyógyszergyártó már mínuszban van, a többiek azonban egyelőre viszonylag jól tartják magukat.
.
Szabadesésben a tőzsdePozitív nyitás után hamar zuhanásba váltott a Budapesti Értéktőzsde, délelőtt már 4 százalékos mínuszban volt a BUX index. Európában is folytatódik a zuhanás, a jelek szerint ma kirázzák az összes longost a piacokon.
.
Csak részben sikerült kiheverni a reggeli ijedségetA vártnak megfelelően gyengüléssel nyitott a BUX index hétfő reggel, azonban a kezdeti 2 százalék feletti mínuszból hamar visszajött a piac. Rövid ideig majdnem pluszos volt a mutató, majd újra egy picit visszaesett, így délelőtt bő egy százalékos mínuszt mutatott.
.
A tőzsdét is megijesztette a túl erős frank reggelKomoly eséssel kezdett szerdán a BUX index, majd a svájci jegybank közbelépésével és a feszültségek enyhülésével elkezdtünk felfelé kapaszkodni. Így délelőttre már csak bő fél százalékos mínuszban volt a mutató, a nap végén pedig további javulással akár a pluszos zárás sem elképzelhetetlen a mostani helyzetet elnézve.
.
Mindenki örül Amerika megmentésének, csak mi nemAlapvetően optimista nemzetközi hangulatban a hétfői kereskedés felére mínuszba csúszott a BUX index, mely főleg a Richter egy százalékos gyengülésének köszönhette az esést. A jelek szerint a befektetők nem várják túl bizakodva a nagyobbik gyógyszergyártó holnap hajnalban megjelenő második negyedéves gyorsjelentését.
.
Csak botladoznak a bikák a BÉT-enÚgy tűnt, a hétfői izgalmak után kedden nyugodtabb nap jöhet némi emelkedéssel, ám az első fél óra plusza után elfogyott a lendület.
.
Hiába a sikeres teszt, zuhan az OTPGyengüléssel nyitotta a hetet a BUX index, mely a hétfői kereskedés első felében majdnem 2 százalékkal állt múlt pénteki záróértéke alatt. A nap vesztese egyelőre az OTP, mely hiába ment át az európai stressz-teszten, mégis három százalékos gyengüléssel nyitott reggel a piacon.