A vártnak megfelelőt jelentett a Bank of AmericaA vártnak megfelelő, részvényenként 15 centes nyereségről számolt be a negyedik negyedévet illetően a Bank of America. A cég a teljes 2011-es évben éppen csak nyereséges lett, csak az utolsó negyedév mentette meg a mínusztól.
.
BofA-ML: Magyarország nem húzhatja ki sokáig az IMF nélkül
A jegybanki tartalék felhasználása nélkül 2012 második negyedévéig elegendő Magyarország finanszírozása a piacra lépés nélkül, ezért elengedhetetlen, hogy az első negyedévben megállapodjon a magyar kormány az EU-val és a Nemzetközi Valutaalappal - olvasható a Bank of America-Merrill Lynch szerdán kiadott elemzésében. A szakemberek arra számítanak, hogy hazánk készenléti hitelmegállapodást kap szigorú feltételek mellett, negyedéves felülvizsgálatokkal. Mfor.hu-háttér.
.
Csalóka lehet a Bank of America jó eredményeA vártnál kétszer magasabb profitot ért el a harmadik negyedévben a Bank of America - közölte a társaság kedden. A cég részvényesei minden egyes papírra 56 centes profitnak örülhetnek azok után, hogy a tavalyi év hasonló időszakában még veszteséges volt az amerikai óriásbank. Ugyanakkor a cég elsősorban az eszközértékelésen keresett sokat, ami kiábrándította a befektetőket.
.
Figyelmeztettek Londonból: újra az IMF gyarmata lehetünkA magyar költségvetési és monetáris politika egyaránt igyekszik a megfelelő irányba terelni a magyarországi gazdasági folyamatokat, de Magyarországnak szüksége lenne egy elővigyázatossági jellegű készenléti IMF-megállapodásra, amely óvná a gazdaságot a külső piaci kilengések hatásaitól, és mérsékelné a befektetési ajánlású hitelminősítői adósosztályzat elvesztésének kockázatát is - vélekedtek hétfői helyzetértékelésükben londoni felzárkózó piaci elemzők.
.
A BofA mindenétől szabadulni akarA Bank of America (BofA) eladja Amerika legnagyobb franchise-láncában, a Pizza Hutban lévő részesedését, hogy emelje a saját tőkéjét.
.
2011. szeptember 23. 12:38:25Pénzügy BofA: rontja euróövezeti GDP- és árfolyam-előrejelzéseitJelentősen rontották az euróövezeti gazdaság növekedésére és az euró dollárárfolyamára adott távlati előrejelzéseiket pénteki helyzetértékeléseikben pénzügyi elemzők, akik szerint az euróövezeti kockázati helyzet várhatóan még tovább romlik, mielőtt javulni kezdene.
.
2011. szeptember 16. 12:13:35Pénzügy Végső lehetőség a Bank of America-nál: menjen csődbe a Countrywide!A Bank of America végső soron azt a megoldást is hajlandó vállalni, hogy csődvédelmet kérjen leányvállalatára, a Contrywide-ra, amennyiben az ellene indult bírósági perek következményei veszélyeztetnék az anyabankot, mondta el a Bloombergnek négy, a bankhoz közelálló személy.
.
2011. szeptember 2. 20:07:59Pénzügy Három évvel a válság után megüthetik a bokájukat a bankok
Az amerikai bankrendszert és jelzálogpiacot ellenőrző szerv, a Federal Housing Finance Agency (FHFA) beperel több tucat nagybankot, többek között a Bank of America-t, a JP Morgant, a Goldman Sachs-t, és a Deutche Bankot. Az ok, hogy a bankok úgy értékesítették a jelzálogleveleket, hogy azoknak a kelleténél jobb minősítést adtak - számolt be a Times, három meg nem nevezett személyre hivatkozva.
.
5 százalékkal száguld a Bank of America a kínai üzlet utánMagyar idő szerint 16.30-kor már 5,2 százalékos pluszban állnak a Bank of America részvényei a Wall Streeten, miután a bank közölte, hogy 13,1 milliárd részvényt értékesített a China Construction Bank pakettjéből. A tranzakciónak köszönhetően 8,3 milliárd dollárra nőtt az amerikai óriás készpénzállománya.
.