Másfél év múlva elindulhat a várt régiós vízi közlekedésHárom-öt percenként érkeznének csúcsidőben a fővárosi kikötőkbe az agglomerációból bő másfél év múlva azok a katamaránok, amelyeket egy magyar cég gyártana és működtetne - tájékoztatta a szárazföldi közlekedést tehermentesítő elképzelésekről a Duna-Express Konzorcium vezetője hétfőn.
.
Ki kellene használni a dunai szállításban rejlő potenciáltAz Európai Unió legnagyobb folyója a Duna, amelynek kihasználása, vagy figyelmen kívül hagyása komolyan befolyásolja a magyar gazdaság jövőjét – jelentette ki Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára pénteken, a Dunaújvárosi Főiskolán tartott szakmai konferencián.
.
Növekvő forgalommal számolnak a balatoni hajózásbanA Balatoni Hajózási Zrt. 22 tulajdonos önkormányzatának 8-10 százalékos forgalomnövekedésről szóló elvárásait a személyhajó és a kompágaztában a tavalyi árakon is lehet teljesíteni, ha elmaradnak az idén a rendkívüli viharok - mondta Horváth Gyula, a cég vezérigazgatója a hajózási társaság pénteki siófoki kikötőavató és szezonnyitó ünnepségén.
.
Dánok bővíthetik kalinyingrádi kikötőtA dán Maersk konszern vizsgálja egy tengeri konténerkikötő építésének lehetőségét Oroszország egyetlen jégmentes balti-tengeri kikötőjében, Kalinyingrádban.
.
Völner: harminc éve mostohagyerek a DunaOlyan megoldásokat kell találni a magyar Duna-szakasz fejlesztésére, amelyek nem jelentenek nagy beavatkozást a folyó állapotába, de mégis kielégítik a hajózási igényeket - erről Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára beszélt a Világgazdaságnak adott interjújában.
.
Új típusú hajók kellenek a dunai hajózás fejlesztéséhezBarsiné Pataky Etelka szerint az újszerű dunai hajópark fejlesztése szükséges a folyami hajózás erősítéséhez. A kormánybiztos, aki Brüsszelben beszélt erről, úgy vélte a dunai hajózás fejlesztésekor nem lehet alapul venni az Európában mintának tekintett rajnai modellt.
.
Szigorítanák a dunai hajózástFülöp Sándor, a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa felhívta a kormányt és az önkormányzatokat a Duna-völgy jövőjének átgondolására és tervezésére, ami véleménye szerint azért is fontos, mert bár a magyarországi vízgyűjtő területén a folyó súlyosan terhelt, felbecsülhetetlen értékű felszín alatti ivóvíz-tartalékok találhatók itt.
.
A Daewoo építi a világ legnagyobb konténerhajóitA dél-koreai Daewoo Shipbuilding & Marine Engineering hajóépítő kapott megbízást a dán Moller-Maersk csoporttól a világ legnagyobb konténerszállító-hajóinak megépítésére - erősítette meg a dán hajóépítő és olajipari csoport hétfőn a korábban kiszivárgott hírt.
.
Csökkent a Szuezi-csatorna forgalmaKissé csökkent a Szuezi-csatornán lebonyolított forgalomból származó bevétel januárban decemberhez képest, de nőtt az egy évvel korábbihoz viszonyítva.
.
Rekord forgalom Európa legnagyobb kikötőjébenA világkereskedelem fellendülésének köszönhetően rekordot döntött a forgalom Európa legnagyobb kikötőjében: Rotterdamban 430 millió tonna áru fordult meg, 11,1 százalékkal több, mint 2009-ben. A forgalom 2,1 százalékkal meghaladta meg a korábbi, 2008. évi rekordot is.
.
Adriai konkurenciát kaphat RotterdamÉszak-adriai kikötőinek fejlesztésével és kapacitásnövelésével egyenesen Rotterdamnak akar konkurenciát támasztani Olaszország, közös állami és magánbefektetői beruházás keretében. Trieszt és Monfalcone kikötőinek logisztikai összekapcsolásába és együttműködésébe a szlovéniai Kopert is bevonnák.
.
Behúzták a féket a tengereken
Az év eleji padlógázas start után az elmúlt hónapokban kifulladni látszik a növekedés a tengeri konténeres áruszállításban, ami a raktárak telítődésére, a bizonytalan világgazdasági kilátásokra és szezonális hatásokra vezethető vissza. A jövőt illetően eltérnek a szakértők véleményei: míg egyesek szerint jövő februártól ismét felpöröghet az üzlet, addig a legnagyobb konténerszállító cég a kapacitások további, év eleji csökkentését fontolgatja. Mfor.hu háttér.
.
Horrorév után tovább dagad a fuvarozási piac 
A gazdasági kilábalás egyik legnagyobb nyertese eddig a logisztikai szektor, amelynek forgalma – a légi és a tengeri szállítást tekintve - rohamszerűen nőtt az első félévben a tavalyi hatalmas zuhanás után. Igaz, ehhez a korábbinál jóval kisebb árrések társultak - a szektor nyereségességi mutatói még messze vannak a válság előtti szinttől. Az év hátralévő részében kicsit szelídülhet a növekedés üteme, így a logisztikai cégek is óvatosabban terveznek. Mfor.hu háttér.