Lízingelt magánrepülőjével menekült volna az egymilliárdos áfacsalóTöbb mint egymilliárd forint kárt okozott az államnak egy őrzés-védelemmel és könyveléssel foglalkozó kilenctagú cégláncolat, amelynek tagjait a napokban fogta el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Közép-dunántúli regionális szervezete - tájékoztatta a szervezet bűnügyi szóvivője vasárnap az MTI-t.
.
Százmilliós adócsalás? Valami bűzlik az Electro World körül
Nyomozati cselekményeket, többek között házkutatást hajtottak végre a múlt héten az elektronikai óriás központjában a pénzügyi nyomozók - erősítette meg az mfor.hu kérdésére a NAV sajtóosztálya. A hírek szerint több százmilliós adócsalás a gyanú, akár milliárdos számlagyárat is felgöngyölíthetnek a nyomozók, azonban a hatóság a nyomozás érdekeire hivatkozva nem adott bővebb tájékoztatást. Mfor.hu-háttér.
.
Számos pert indít az MFB a korábbi vagyonkezelés miattA Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Zrt. a bank, illetve a vagyonkezelt intézmények átvilágítása után számos esetben polgári jogi, illetve büntetőjogi eljárást kezdeményezett, mert különféle bűncselekmények gyanúja merült fel, amelyeknek skálája a csalástól és a sikkasztástól a hűtlen kezelésig terjed - jelentette be a bank elnök-vezérigazgatója kedden.
.
ÁSZ: a prevenciót kell erősíteni a korrupció elleni harcbanAz Állami Számvevőszék (ÁSZ) korrupcióellenes tevékenysége az integritás, a helyes magatartás kultúrájának erősítésével, és az ellenőrzések szerepének növelésével válhat hatékonyabbá, a korrupció elleni küzdelemben pedig az eddiginél nagyobb hangsúlyt kell fektetni a megelőzésre - derül ki az ÁSZ Kutató Intézetének (ÁSZKUT) legújabb tanulmányából.
.
Az önkormányzatoknál a legmagasabbak a korrupciós kockázatokA helyi önkormányzatoknál a legmagasabbak az eredendő - vagyis a jogállásból és a feladatkörökből adódó - korrupciós kockázatok - állapította meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ) idei, úgynevezett integritás jelentése, amelyet európai uniós támogatással először készített el a szervezet a költségvetési szervek működésében rejlő korrupciós kockázatokról.
.
A topmenedzserek egyre nagyobb bűnözők lesznekA magas rangú vezetők egyre többször követnek el csalást, az igazgatótanácsok elnökei a csalások 26 százalékában voltak érintettek 2008 és 2010 között, míg 2007-ben csak az esetek 11 százalékában - derül ki a KPMG nemzetközi tanulmányából.
.
Magyar valóság: "Mindenki korrupt, csak én nem"
Magyarországon a megkérdezettek 27 százaléka tapasztalt valamilyen jelentős visszaélést cégénél az elmúlt két évben - derül ki az Ernst & Young legfrissebb felméréséből. Ennél magasabb arányt csak Oroszországban mértek a cég szakemberei, az európai átlag 15-16 százalék ezen a téren. Mfor.hu-háttér.
.
14 vádpontban bűnös a milliárdos alapkezelő
Bűnösnek találta az esküdtszék mind a 14 vádpontban Raj Rajaratnam milliárdost, a Galleon fedezeti alap egykori vezetőjét, akit még 2009 októberében tartóztattak le és vádoltak meg bennfentes tőzsdei kereskedelemmel.
.
Adócsaló vagyonőrök buktak megLebukott az a vagyonvédelmi cégcsoport, amelyik mintegy félezer dolgozót jelentett be minimálbéren, miközben jóval többet fizetett nekik. Volt olyan alkalmazott, aki a saját autójára irreálisan magas költségtérítésként vette fel a különbözetet, mások egyszerűen zsebbe kapták a pénzt.
.