Címkék / Dosszié Címkék / Mfor staféta
Az elmúlt években egyre tisztábbá vált a Balaton vize - a megmentéséért indított programok megvalósulásával egyidejűleg. A kiváló vízminőség megtartásának érdekében a jövőben teljessé kell tenni a szennyvíztisztítást, a területi szennyeződéseket pedig meg kell akadályozni, mondta el az mfor.hu Stafétájában Holló Gyula, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Vízgyűjtő-gazdálkodási és Vízvédelmi Főosztályának vezetője.
A Balaton környéki települések fejlesztése csak úgy valósítható meg, ha az állam biztosítja számukra az európai uniós források elérhetőségét, hiszen még egy erős gazdasággal rendelkező falu, város sem tud megélni az önkormányzat bevételeiből. Továbbá sürgősen tenni kell azért, hogy megakadályozzák az itt élő lakosok elvándorlását, mondta el az mfor.hu Stafétájában Suchman Tamás, a Balaton Fejlesztési Tanács elnöke.
Az idei évben elindulhatnak a Balaton környéki településekre tervezett beruházások, amellyel a minőségi turizmus megteremtése a cél. A programot létrehozó SCD kempingfelújításokba kezd, gyermek- és felnőtt szórakoztató központokat hoz létre az üdülőhelyeken, de van, ahol a borkultúra és a gasztronómia kapja majd a főszerepet, mondta el az mfor.hu Stafétájában Jászai Gellért, a holding elnöke. A 2007-ben kivitelezendő fejlesztések értéke meghaladhatja a tízmilliárd forintot.
Az idei szezonban már várhatóan éreztetik hatásukat a forgalmon a balatonfüredi fejlesztések. Erről beszélt az mfor.hu Stafétája keretében Bóka István, Balatonfüred - és a tavalyi év - polgármestere. Ezt a folyamatot erősítheti az SCD-csoport beruházása is, amely keretében több mint tízmilliárd forintból egy ötcsillagos szálloda épül a településen.
Egyre több kisvállalkozás kerül fizetésképtelen helyzetbe, főleg a szolgáltatási szektoron belül, nyilatkozta az mfor.hu Stafétájában Balogh Ákos. A Kinizsi Takarékszövetkezet ügyvezető igazgatója szerint a vidéki cégeknél felerősödött a körbetartozás, a bankok az ágazati kockázatok miatt megvonják a támogatást sok ígéretes vállalattól, amelyek a szigorú feltételek miatt képtelenek lehívni az uniós pályázati pénzeket. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) ezt cáfolja: szerinte a cégek egyelőre csupán kivárnak.
Az egyetemi regionális tudásközpontok fejlesztésével, a Pólus-programok beindításával és hídképző szervezetek létrehozásával segítheti az állam az alkalmazott kutatás fejlesztését, nyilatkozta az mfor.hu Stafétájában Kürti Sándor. A Kürt Rt. elnöke szerint a budapesti mellett győri, szegedi és veszprémi bázisok is versenyképes k+f exportőrök lehetnek a jövőben.
Az oktatási programok testre szabásával segítheti a kormányzat a számítógéphasználat elterjedtségének és a szélessávú internet használatának a növekedését, mondta el az mfor.hu Stafétájában Magyar Bálint. A Miniszterelnöki Hivatal fejlesztéspolitikai államtitkára szerint az elektronikus könyvtárak tartalmának bővítésével és az e-közigazgatás megteremtésével is növelhető a digitális írástudás.
A web 2.0-t nem számítástechnikai szakemberek, hanem userek csinálták, létrejöttéhez pedig nem új technikára, hanem új szemléletre volt szükség, emelte ki az mfor.hu Stafétájában Papp István. A Cisco regionális vezetője szerint ma már nem a vállalati szereplők, hanem a végfelhasználók ösztönzik az internet fejlődését.
A számítógép-használati kultúrának és a generációváltásnak kulcsszerepe lesz abban, milyen gyorsan lehet majd felkelteni az igényt az új internetes szolgáltatások iránt, mondta el az Mfor.hu Stafétájában Simó György. A T-Online vezére szerint jövőre már itthon is húzótermék lehet az internettévé.
Az euró bevezetésének céldátumát is veszélyeztetné, ha a kormány a társadalmi nyomás hatására lazítana a költségvetési szigoron, mondta el az mfor.hu-nak Erdei Tamás. Az MKB Bank Nyrt. elnök-vezérigazgatója Staféta sorozatunk keretében kifejtette: a közös pénz az üzleti szférának kiszámíthatóbb környezetet jelent majd, és a lakosságnak sem kell nagy áremelkedéstől tartania.
A támogatásokból élő szervezetek, így például a kulturális intézmények működését nehezíti, hogy 2007-től tovább romlottak a közcélú adományozás adófeltételei, véli Tolnay Tibor. A Magyar Építő Zrt. vezérigazgatója az mfor.hu Staféta című sorozatának keretében mondta el véleményét a témában.
Stafétánk keretében Gerencsér László, a HÉROSZ zRt. igazgatótanácsának elnöke a Zeneakadémia rektorának kérdésére válaszol. Az mfor.hu összeállításában megtekintheti sorozatunk korábbi részeit is, amelyben Bajnai Gordon, Bogsch Erik vagy éppen Hernádi Zsolt válaszol a neki feltett kérdésre.
Budapest Európa egyik zenei fővárosa lehetne, és ez a brand markánsan jelenhetne meg a minőségi turizmusban és a gazdaságban is - állítja Batta András, a Zeneakadémia rektora. A vezető az mfor.hu Staféta című sorozatának keretében a CIB Bank vezérigazgatójának kérdése válaszolt.
A bankszektor a jövőben a kkv-üzletágon kívül főképp a lakosságon keresztül lesz képes növekedni, ezt mutatták a kamatadó bevezetésének hírére adott reakciók is - véli Török László, a CIB Bank vezérigazgatója. A bankvezető az mfor.hu Staféta című sorozatának keretében a Generali-Providencia Biztosító Rt. vezérének a kérdésére válaszolt.










