Részben az erős frankra fogja idei veszteségét a Sziget
Az utóbbi évektől eltérően az idén várhatóan veszteséges volt a Sziget fesztivál, ami részben a megnövekedett költségeknek, illetve a nézőszám nem elégséges növekedésének volt köszönhető - olvasható az Est Média hétfőn közzétett beszámolójában. A legnagyobb bukás Prince koncertje lehetett, melyre alig tízezer napijegyet vettek, a szervezők szerint ebben az erős svájci frank is ludas lehetett. Mfor.hu-háttér.
.
Nem drágulnak idén a belépők a nyári fesztiválokon
Az egyetemeken és a főiskolákon véget ért a vizsgaidőszak, a Volt fesztivállal pedig magasabb sebességre kapcsolt a hazai fesztiválpiac is. A szervezők minden bizonnyal tekintettel vannak a gazdasági realitásokra, hiszen a legtöbb helyen idén nem drágult a belépők ára. Mfor.hu háttér.
.
Egymilliárdba kerülnek a Sziget-sztárok Gerendaiéknak 
A jövő héten kezdődő Sziget Fesztivál költségvetésének több mint harmada, csaknem egymilliárd forint megy el a sztárfellépők gázsijára. A hetijegyek eladása 5-10 százalékkal visszaesett, napijegyből viszont több fogy, mint tavaly, írja a Világgazdaság.
.
"Bocs, mi csak benézünk" - percdíjas jeggyel robbant a Sziget 
Perc alapú mobil fizetési lehetőséget vezetnek be idén a Sziget Fesztiválon. Az újítás a Vodafone jóvoltából válik lehetségessé, amely - a Dreherrel együtt - főszponzorként támogatja a 2,6 milliárd forint költségvetésű rendezvényt. Mfor.hu tudósítás.
.
Csurig vannak a bulivonatok: idén sem lesznek kevesebben a Szigeten
Három héttel a kezdés előtt már több mint 30 ezer hetijegy elfogyott az idei Sziget fesztiválra, ez nagyjából megegyezik a tavaly ilyenkor tapasztalt számmal - mondta el az mfor.hu kérdésére Gerendai Károly, a fesztivál főszervezője. A rendezvény költségvetése ugyanannyi lesz, mint tavaly, bár a kért 130 millió forintos állami támogatást nem kapta meg a Sziget. Mfor.hu-háttér.
.
Gulyás, flekken, zsíroskenyér - 270 millióba kerül a FélszigetMegközelítőleg egymillió euróba, azaz mai árfolyamon mintegy 270 millió forintba kerül a ma kezdődő Félsziget-fesztivál, írja az Új Magyar Szó. A hat éve létező rendezvény tavalyelőtt termelt először nyereséget, egyelőre még a befektetett összegek megtérülése a cél.
.
Pénzügyileg nagy durranás volt a Balaton SoundA média és fesztiválbiznisz felé fordult econet.hu számára nagy megkönnyebbülést jelenthet, hogy a VOLT után a Balaton Sound is jól muzsikált. A Zamárdiban tartott rendezvény 200 millió forintot meghaladó eredménnyel zárt.
.
Milliárdos adóbevételt hoznak a nyári fesztiválok a költségvetésnek
A soproni VOLT Fesztiválon 2008-ban 1,28 milliárd forintot költöttek el a látogatók, a zamárdiban megtartott Balaton Sound pedig 1,58 milliárd forintnyi forgalmat generált – derül ki a KPMG legújabb felméréséből, melyet csütörtökön mutattak be. A látogatók által elköltött milliárdos összegek közvetve több százmilliós adóbevételt jelentenek a költségvetésnek, illetve munkahelyeket teremtenek a két régióban.
.
„Nagyobb” Szigetet vesz az econet.huAz econet.hu médiaüzletága, az EST Media Group módosítja a Sziget Kft. megvásárlásának feltételeit, kibővítve azt a VOLT és a Balaton Sound fesztiválok 100 százalékos tulajdonával.
.
Egy kézbe kerülnek a hazai nyári fesztiválokAz econet.hu médiaüzletága, az EST Media Group módosítja a Sziget Kft. megvásárlásának feltételeit, kibővítve a VOLT és a Balaton Sound fesztiválok 100 százalékos tulajdonával - közölte a cég az MTI-vel csütörtökön.
.
Baján lesz a jövő évi EFOTTBaján, a Petőfi-szigeten rendezik meg 2009. július 14. és 19. között az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozóját (EFOTT) - közölte a rendezvény főszervezője hétfőn az MTI-vel.
.
Pert nyert a Sziget Újpest ellenA 2008-as rendezvény már megfelelt a határértékeknek, így a jövő évben sincs akadálya annak, hogy megrendezésre kerüljön a legnagyobb hazai kulturális rendezvény.