Galéria

Ötmilliárdért tüntettek az adóforintok behajtói

Közfelkiáltással hat pontból álló petíciót fogadtak el az adóigazgatási dolgozók demonstrációján résztvevők, amelyet a pénzügyminiszter nevében Pichler Ferenc, a tárca szóvivője vett át.

A Pénzügyminisztérium elé gyűltek A Pénzügyminisztérium elé gyűltek

A szervezők szerint csaknem ötezer adóigazgatásban dolgozó demonstrált csütörtökön a Pénzügyminisztérium (PM) épülete előtt. A revizorok elsősorban nagyobb anyagi megbecsülést szeretnének.

Kérjük, vélemény írásához jelentkezzen be. Köszönjük. Kérjük, vélemény írásához jelentkezzen be. Köszönjük.
Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

Galéria ajánló
Görögtűz a parlament ellenGörögtűz a parlament ellen

Megszavazta a görög parlament szerdán a kormány újabb megszorítócsomagját, így az ország hozzájuthat a tavaly megszavazott EU-IMF mentőcsomag újabb részletéhez. Ezzel a szakemberek szerint sikerült elkerülni az ország azonnali csődjét, a hosszútávú kilátások azonban továbbra is bizonytalanok.

A nemzetközi tévécsatornák beszámolói szerint több ezres tömeg tüntet jelenleg is a görög parlament előtt a megszorítások ellen, azonban a jelek szerint a képviselőket nem sikerült meggyőzni.

Fotók: DPA/AFP

Ötmilliárdért tüntettek az adóforintok behajtóiKártya, tévé - Így töltik idejüket a BKV-sofőrök
hirdetés
hirdetés
.