A legharciasabb állatvédő szervezet, a PETA (People for the Ethical Treatment of Animals) 1980-ban alakult. A szervezet tudatosan játszik a médiahekkekre, a nagy felháborodást kiváltó kampányaikkal igyekeznek felhívni a figyelmet az állatok jogaira, illetve az etikus állattartásra. A szervezet nevéhez fűződik a nagy botrányt kavaró "Inkább járok meztelenül, mint hogy bundát viseljek" kampány, melyben számtalan ismert sztár közreműködött az évek során. Emellett más sokkoló performansszal és médiamegjelenéssel igyekeznek bevésni a köztudatba a nevüket és céljaikat. A PETA számára semmi sem tabu, a közelmúltban két botránnyal hívták fel magukra a figyelmet, előbb a first lady Michelle Obama fotóit használták engedély nélkül egy szőrmeviselés elleni kampányában, majd az elsőszámú színesbőrű sportikon képmását szerepeltették (szintén engedély nélkül) egy az állatok ivartalanítását népszerűsítő hirdetésben.
A PETA legismertebb kampányai Inkább járok meztelenül, mint hogy bundát viseljek témára fókuszálnak. Ennek során számos ismert és lelkes aktivista vetkőzött le. A legismertebb sorozatok között szerepelnek többek között a Cindy Crawford, a Pamela Anderson és az Eva Menedezt megörökítők.