A legfelsőbb szintet is elérte a BKV-polip
Őrizetbe vette a rendőrség Antal Attilát, a BKV korábbi vezérigazgatóját - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kedden. Antalt hűtlen kezeléssel gyanúsítják, és kezdeményezik előzetes letartóztatását.
.
2008. április 4. 07:44:44HR Továbbra is vita tárgya Antal Attila végkielégítéseNem ért egyet a fővárosi MSZP-SZDSZ koalíció azzal, hogy Antal Attila BKV-vezérigazgató több tízmillió forintos végkielégítést kapjon az általa márciusban kétszer kezdeményezett felmentése kapcsán - erről Steiner Pál (MSZP) és John Emese (SZDSZ) frakcióvezető beszélt csütörtökön az MTI-nek annak kapcsán, hogy a városvezetés rövidesen ismét foglalkozik a cégvezető felmondásával.
.
Fejek hullhatnak a BKV busztendere miattSzemélyi konzekvenciák levonására kérte fel a BKV felügyelőbizottsága (fb) pénteki ülésén a cég megbízott vezérigazgatóját és a társaság igazgatóságát a félresikerült busztender kommunikációs problémái, ellentmondásai miatt - tudta meg az MTI az fb tagjaitól. Az információt megerősítette a testület elnöke is.
.
Másfél milliós havi fizetése lesz a BKV vezérigazgatójánakJelentősen növekszik a jövőben a fővárosi tulajdonú gazdasági társaságok vezetőinek alapbére, a BKV vezérigazgatója például az eddigi 667 ezer forinttal szemben ezután havi 1,5 millió forintot kap. A kormánypárti képviselők a döntést azzal indokolták, hogy az új javadalmazási rendszer megfelel a versenyszférában szokásos teljesítményekhez kötődő díjazásnak.
.
Másfél millióra nőhet a BKV-vezér havi fizetéseJúniustól az eddigi 667 ezer helyett 1,5 millió forint lehet a havi bére a BKV Zrt. vezérigazgatójának, aki emellett 100 százalékos alap és 50 százalékos többletösztönző prémiumot is kapna évente - tudta meg az MTI a társaság keddi igazgatósági ülésének résztvevőitől.
.
Újabb vezetők távoznak a BKV-tólElhagyja a közlekedési vállalatot az eddigi vezérigazgató-helyettes, a Trolibusz Üzemigazgatóság vezetője pedig nyugdíjba vonul. A BKV-nál marad, de más pozícióba kerül a gazdasági vezérigazgató-helyettes.