Brutális csalások az autóiparban - vasszigort kérnek Orbánéktól
Évente mintegy százmilliárd forint bevételtől esik el a magyar költségvetés az autóipart átszövő feketegazdaság miatt. A szektor érdekvédelmi szervezetei ezért azt kérik, hogy az új kormány vasszigorral lépjen fel az illegális kereskedők, szervizek és bontók ellen, valamint törvényi úton segítse az iparág kitisztulását. Mfor.hu tudósítás.
.
Eppel: túl a mélyponton az új autók piacaAz elmúlt évben jelentős mértékben esett Magyarországon az új autók értékesítése, azonban a kereskedők szerint már túl van a mélyponton az ágazat és jövőre már emelkedhet az új autók eladása.
.
"Ezt Magyarország tovább már nem bírja el"
Ki kell bővíteni az aktívak és az adózók körét, különben az ország nem fogja elbírni a rá nehezedő terheket, hangsúlyozták szakemberek a Vállalkozók Napjának mai vitafórumán. Oszkó Péter pénzügyminiszter úgy véli, már erre vonatkozóan is történtek lépések, azonban egyelőre még csak a gyógyulás kezdetén vagyunk. Demján Sándor kemény hangú beszédében elmondta: a kínai piacok virágzása a "fehér civilizáció lejtmenetét" jelzi, és "ha Magyarország lemond a termelésről, akkor elveszik". Mfor.hu tudósítás.
.
Gablini: hiba lenne mesterséges keresletet támasztaniAz új autók iránti érdeklődés érezhető emelkedésére, ugyanakkor a gyenge vásárlói erő miatt továbbra is csak lassan növekvő értékesítési mutatókra számít a következő hónapokban Gablini Gábor, a Gépjármű-Márkakereskedők Országos Szövetsége (GÉMOSZ) elnöke.
.
Gyászolnak az autókereskedőkEgyre gyászosabb helyzetjelentések látnak napvilágot a hazai gépjármű-kereskedelemről, az első félévhez képest gyorsult az eladások visszaesése júliusban. Az elmúlt hónapban mindössze 3656 személyautót adtak el, szemben az egy évvel korábbi közel 14 ezres darabszámmal. Ezt a több mint hetvenszázalékos visszaesést is felülmúlhatja az augusztusi mínusz: a friss előrejelzések szerint háromezernél is kevesebb új autót értékesítenek a kereskedések a 2008. augusztusi 11,6 ezerrel szemben, írja a Napi Gazdaság.
.
Gablini: jelentősen drágulni fognak az autókNem a gazdasági válság a fő okozója az autókereskedelemben meglévő problémáknak, hanem a túltermelés, és a felelőtlen finanszírozás - mondta Gablini Gábor, a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének az elnöke egy Kecskeméten rendezett közgazdasági fórumon. Gablini szerint az olcsó euróval felvásárolt készletek elfogyása, valamint az áfaemelés miatt jelentősen drágulni fognak az autók.
.
Csaknem felére eshet itthon az autóeladások száma
"A magyar autópiac az utóbbi években elszakadt a valóságtól, az eladott autók számának 240 ezerről 140-150 ezer környékére kell csökkennie" - mondta el Gablini Gábor, a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének elnöke a "Krízis és túlélés" című szerdai konferencián. Az eseményen felszólalt Fekete István, a Joint Venture Szövetség elnöke is, aki szerint az európai gazdaságok lassulása miatt új exportpiacokra kell koncentrálniuk a magyar vállalatoknak.
.
Gyökeres változás várható a magyar gépjárműpiaconAlapvetően megváltozhat a gépjárműpiac Magyarországon, mivel amellett, hogy várhatóan csökken az eladott autók száma, 2009-ben eltűnhetnek a kedvező finanszírozási konstrukciók is a piacról - hangzott el az autós nagykoalíció csütörtöki sajtótájékoztatóján.
.
A válság fellendítette a műkincs-kereskedelmet
Az mfor.hu ezúttal annak jár utána, hogy hogyan hat a válság bizonyos fogyasztási és befektetési területeken. A cikksorozat első részében műkincs kereskedelmet és az autóhirdetéseket vettük górcső alá. A szakértők szerencsére egyik területen sem érzékelnek drámákat. Mfor.hu háttér.
.
A Mercedes és a kisautók menthetik meg a hazai álláshelyeket
Bár az elmúlt napokban sorra lehetett hallani leépítésekről a hazai autóipari cégeknél, drasztikus, többezres elbocsátástól Magyarországon valószínűleg nem kell tartani, tudta meg az mfor.hu. Az emberek ugyanis a nehéz gazdasági helyzetben is fognak autót vásárolni, csak a kisebb fogyasztású, takarékosabb márkákat keresik majd. Ráadásul a Mercedes beruházásának köszönhetően további álláshelyek jönnek létre hazánkban.
.
Faképnél hagyhatják a szponzorok a rossz olimpiai szereplés miatt a magyarokat
Szerencsére doppingbotrány még nem volt az idei olimpián, és még érhetünk el szép eredményeket is, a szponzorokat és marketingszakembereket mégis arról kérdeztük, hogy ejt-e csorbát a rossz szereplés vagy egy dopping-ügy az olimpiai szponzorok imázsán, vagy tényleg csak a küzdelem, az eszme a lényeg? Ha így van, miért sokkal nehezebb a Paralimpiára szponzort keresni, és miért nem látunk paralimpikonokat a reklámokban, holott küzdeni tudásból ott sincs hiány? Mfor.hu háttér
.
Gablini Gábor: segédmunkásból szalonbirodalom-tulajdonos
Gablini Gábor földmérőként kezdte, majd szakmát váltott, és pályakezdő autószerelő segédmunkásként igyekezett eltartani családját. A kuncsorgás a borravalóért nem az ő világa volt, de hiába lázadozott, így inkább maszek lett. Ma már három márka magyarországi forgalmazója, három szalonnal és évtizedes vevőkörrel rendelkezik, emellett a Gépjármű-márkakereskedők Országos Szövetségének elnöke. Az mfor.hu szakmai hullámvölgyeiről kérdezte a szakembert.
.
Gablini felvásárolta a Summit Zrt.-tMagyar kézbe került a Summit Autó Zrt., a Nissan márka hazai forgalmazásával foglalkozó cég. A társaságot Gablini Gábor vásárolta fel a korábbi tulajdonos japán Sumitomo vállalatcsoporttól - tudta meg a Napi Gazdaság.
.