Kornai lett az Év Informatikai CégvezetőjeTizenkettedik alkalommal adták át az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) által alapított Gyurós Tibor díjat. 2009-ben az Év Informatikai Cégvezetője Dr. Kornai Gábor, az AAM Vezetési Informatikai Tanácsadó Zrt. elnöke, az Év Fiatal Informatikai Vállalkozója pedig Kiss Sándor, a Sense/Net Kft. ügyvezető igazgatója lett. A díjakat Keresztesi János, az IVSZ elnöke, Baja Ferenc kormányzati informatikáért felelős kormánybiztos és Straub Elek, a bírálóbizottság elnöke, a Graphisoft Zrt. igazgatósági tagja adta át.
.
A tanácsadóktól várják a megoldást a cégek a megszorításokra
A vállalatok egyre gyakrabban várják el a tanácsadótól, hogy az a projekt gyakorlati megvalósításában is részt vegyen. Az iparág mfor.hu Heti Hármasában megszólaltatott vezetői szerint a megszorító intézkedések miatt nemhogy csökkenne, inkább nőhet az érdeklődés a tanácsadói szolgáltatás iránt.
.
Eladhatók a régióban a hazai tapasztalatokA hazai államigazgatásban szerzett tapasztalatokra létezik fizetőképes kereslet a környező országokban is – mondta el Kornai Gábor, az AAM elnök-vezérigazgatója. A kedden tartott sajtótájékoztatón arról is hallhattunk, hogy az informatikai tanácsadói szolgáltatásoktól sokan a tiszavirág életű, megkérdőjelezhető tudású cégek miatt fordulnak el.
.
Meglovagolná a romániai plázalázat a TriGránit
Az Európai Unió januári kibővülése nyomán egyre több kereskedelmi lánc hozhat majd létre centrumokat Romániában, ami a TriGránitot is fokozott aktivitásra fogja sarkallni. Az AAM-csoport jövőre Szófiában nyitna irodát, a Richter pedig a leánycégeivel való kapcsolattartás könnyebbé válásában bízik. Az mfor.hu Heti Hármas sorozata ezúttal arra volt kíváncsi, hogyan érinti az EU-bővülés a cégeket.
.
Az EU-bővítés jó üzlet a magyar tanácsadóknak
Bár a szó igazi értelmében vett multinacionális magyar cég még nincs, az egyik legnagyobb hazai vezetési tanácsadó megpróbálja a lehetetlent: globális vállalattá kíván nőni. Erről és a romániai, illetve bulgáriai terjeszkedésről nyilatkozott az mfor.hu-nak Kornai Gábor, az AAM Vezető Informatikai Tanácsadó Zrt. elnök-vezérigazgatója.
.
Új vezetőség a VTMSZ élénÚj vezetőséget választott közgyűlésén a Vezetési Tanácsadók Magyarországi Szövetsége (VTMSZ) - közölte a szervezet.
.
Kornai Gábor lett a vezetési tanácsadók alelnökeA Vezetési Tanácsadók Magyarországi Szövetsége (VTMSZ) dr. Kornai Gábort, az AAM Vezetői Informatikai Tanácsadó Zrt. elnök-vezérigazgatóját választotta új alelnökévé. A szakember - aki korábban is a szervezet vezetőségi tagja volt - idén márciustól két évig tölti be a tisztséget.
.
Választások: kieshetnek a pixisből a tűzközeli cégek
Az állami társaságoknál a kormányváltás fejcseréket hozhat, a "tűzhöz közel lévő" vállalatok pedig üzletszerzési politikájuk átprogramozására is kényszerülhetnek, ha "nem baráti" politikai erő ragadja magához a hatalmat. Legalábbis ez derül ki azokból a válaszokból, amiket az AAM, az Ericsson Magyarország és a Winsdom első számú vezetője adott az mfor.hu Heti Hármas sorozatában.
.
Heti Hármas: Bojár, Fodor, Kornai
Szeptemberben indult új sorozatunkban ezúttal Bojár Gábort, Fodor Istvánt és Kornai Gábort kérdeztük három aktuális témáról, az euró mélyrepüléséről, a múlt heti alapkamat-csökkentésről és az "állami trükként" elhíresült "autópálya-Eurostat" ügyről.
.