4p

Összehasonlítottuk a zajló stadionépítési projekteket és megnéztük, egy nézőre melyik esetben mekkora költség jut.

Az Orbán-kormány nem titkoltan meglehetősen nagy rajongója a magyar futballnak, és az MLSZ-szel karöltve ismét szeretné, ha futball-lázban égne hazánk lakossága - nők és férfiak, gyerekek és felnőttek egyaránt. Ennek érdekében növelték a futballal kapcsolatos költségvetési előirányzatok nagyságát is az idei büdzsében. Pontosabban egyenesen megduplázták azt: míg ugyanis 2012-ben még "csak" 7,8 milliárd forintot szántak kiadni a sportággal összefüggésben, idén már 15,9 milliárdot költenek.

A debreceni stadion mellett szűk egy éven belül kerül átadásra a fradisták új szentélye is, és a felcsúti Puskás Akadémia szurkolói is új lelátókról, új környezetben nézhetik a csapatuk mérkőzéseit 2014-től. Persze, ha a kormány a brüsszeli nyomás hatására nem lesz kénytelen felfüggeszteni többek között ezeket a beruházásokat is. Bár hivatalosan még nincs döntés, csak egy felhívás az érintett tárcavezetők felé, hogy a jövő évi büdzsét illetően 60 milliárdos egyenlegjavításra kell javaslatot tenni a beruházások és felújítások felülvizsgálatával.

A nagy stadionépítési lázban mindenesetre az mfor.hu utánanézett, melyik is lesz a legdrágább új stadion Magyarországon. Ezúttal azonban nem a teljes beruházási költséget vesszük figyelembe, inkább a fajlagos ráfordítást, hiszen az sokkal beszédesebb.

Debreceni Nagyerdei Stadion

Már az alapkő letétele is megtörtént, és megfelelő tempóban halad előre az építkezés, így jelenleg minden esély megvan arra, hogy jövő tavasszal a Loki már teljesen új, nemzetközi normáknak megfelelő, minden igényt kielégítő stadionban vívja a csatáit.

A Nagyerdőben kialakításra kerülő stadion 20 ezer férőhelyes lesz, megkapta az UEFA 4-es besorolását, vagyis Bajnokok Ligája-döntőt, világbajnoki mérkőzést, és Európa-bajnoki döntőt is lehet itt majd rendezni. A stadion teljes bekerülési költsége 12,5 milliárd forint, a kivitelező viszont 11,45 milliárd forintos ajánlattal nyerte meg a munkát. Mindenesetre a kormány a tavalyi költségvetésben közel 3, az ideiben pedig 9,2 milliárd forintot irányzott elő a projektre.

Ha leosztjuk a teljes költséget a férőhelyek számával, akkor az derül ki, hogy az új Loki-stadionban egyetlen nézőre 625 ezer forintos fajlagos költség jut.

Fradi-stadion

A ferencvárosi klub új stadionja sem áll rosszul, és a tervek szerint jövő ősszel már birtokba is vehetik a szurkolók és a játékosok a szintén UEFA 4-es besorolású arénát. A közel 13,5 milliárd forintos projektet egyébként a kormány még 2012 júliusában kiemelt jelentőségűvé nyilvánította, az idei költségvetésben pedig 6,9 milliárd forint került elkülönítésre a 22 ezer fő befogadására alkalmas stadion munkálataira.

Mindez pedig azt jelenti, hogy az ülőhelyenkénti fajlagos költség 614 ezer forintra rúg, vagyis ebből a szempontból nincs jelentős eltérés a fővárosi és a hajdúsági gárda leendő játékterének fajlagos költsége között.

Minden lakosra két ülőhely jut a felcsúti ékszerdobozban

Múlt hétvégén a mindössze alig 1800 fős Felcsútnak NBI-es csapata lett, mivel a Puskás Akadémia feljutott a másodosztályból. Pedig Orbán Viktor pár évvel ezelőtt még maga nyilatkozott úgy, hogy egy NBI-es feljutás nem tekinthető reális álomnak, ám úgy tűnik, mégis lehetnek "csodák".

Egy első osztályú csapatnak pedig minimum első osztályú stadion dukál, ez pedig a Felcsúti "Aranycsapat" Labdarúgó Stadion lesz, ami részben adókedvezményekből valósul meg és építtetője a miniszterelnök által létrehozott alapítvány. A 3500 fő befogadására alkalmas, négy oldalról fedett miniaréna 3,8 milliárd forintból épül, a terveket pedig Makovecz Imre vázlatai alapján tanítványai készítették el.

Mészáros Lőrinc, a Puskás Ferenc Akadémiát működtető alapítvány elnöke szerint a létesítmény olyan "ékszerdoboz lesz", ami a nemzetközi követelményeknek is megfelel (UEFA 4-es kategória - akárcsak a Loki, vagy a Fradi stadionja) és majd nemzetközi mérkőzésekre is kiválóan alkalmas.

Bár önmagában a ministadion ára nem tűnik vészesnek, sőt a fentebb részletezett két nagy arénáénak közel harmada-negyede, a fajlagos költséget tekintve mégis ez a legdrágább stadion. Nézőnként ugyanis 1,085 millió forintos költséget kapunk. Ez pedig 75 százalékkal haladja meg a Fradi és 73 százalékkal a Loki-stadion fajlagos költségeit. Csak összehasonlításként a végére, ezzel az "egységnyi" költséggel egy 20 ezres stadion majdnem 22 milliárd forintba kerülne - vagyis közel duplája a Loki-stadionnak.

És még egy érdekesség a végére: a KPMG egy 2011-es tanulmányából tudhatjuk azt is, hogy a Juventus 41 ezer fős arénája 3000 euróba került ülőhelyenként, vagyis átszámítva közel 870 ezer forintba. 

Székely Sarolta
mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!