2020. augusztus 17. 18:09
A céges papírokban már Gaál Cecília Ágnesként tüntetik fel, de a közösségi médiában még Rogánként szerepel.
2020. augusztus 17. 17:53
A washingtoni kormányzat a Huawei újabb érdekeltségeit helyezte tiltólistára annak érdekében, hogy megnehezítse a kínai távközlésiberendezés-gyártó konszern hozzáférését amerikai technológiákhoz - jelentette be a washingtoni külügyminisztérium és a kereskedelmi minisztérium a honlapján hétfőn.
2020. augusztus 17. 15:24
Az összeg két büntetőpénzből tevődik össze, a gazdaglista és a legnagyobb családi vállalkozások-lista miatt emeltek panaszt a magazin ellen. Az adatvédelmi hatóság végzéséből kiderül, hogy egyik esetben a Forbes-szal amúgy is hadilábon álló Hell Energy tulajdonosai voltak a panaszosok.
2020. augusztus 17. 13:10
Az MKB tradícionálisan erős vállalati bank és ez a hagyomány és fókusz még tovább erősödik 2020-ban. A cégek számára a jelenlegi időszak – a pandémia következményei ellenére – a lehetőségek éve lehet.
2020. augusztus 17. 12:21
90 százalékos tulajdonrészt vettek a repteret működtető cégben, a tulajdonosi jogokat a Magyar Turisztikai Ügynökség gyakorolja majd.
2020. augusztus 17. 10:43
A be2.hu és az academicsingles.hu oldalakat működtető társaság számos módon tisztességtelenül járt el a fogyasztókkal szemben, ezért büntetett a Gazdasági Versenyhivatal.
2020. augusztus 17. 10:00
A Főszerkesztők Fóruma ismét kiosztotta a Minőségi Újságírás díját, melyet július hónapban kollégánk, Vég Márton kapott. Gratulálunk!
2020. augusztus 16. 17:59
Csaknem duplájára növeli a pécsi IT-központ dolgozóinak létszámát az Aldi informatikai leányvállalata és az áruházakba is 100 embert vesznek fel. A kiszállítással egybekötött online értékesítést azonban egyelőre csak vizsgálják, mert még mindig jövedelmezőbb és hatékonyabb az áruházi eladás. A német áruházlánc magyarországi cégének ügyvezetőjével beszélgettünk.
2020. augusztus 15. 16:18
Ennyi volt a 2019-es nyereség, azaz az eredményből egyetlen fillért sem hagytak bent. A profit értékét növeli, hogy azt 4 milliárd forintos forgalom mellett sikerült realizálniuk.
2020. augusztus 14. 14:24
A CIG Pannóniáról van szó. A hatalomátvétel ténye ugyanakkor nem újdonság, mivel a nemzet gázszerelőjének nyomulását látva az igazgatóság és a felügyelőbizottság több tagja is már önként lemondott. Így a mai rendkívüli közgyűlésnek csak a közel 25 százalékos tulajdonával is legnagyobb CIG-részvényes Opus Global embereinek megválasztására kellett az áldását adnia. Ami pedig meg is történt.
2020. augusztus 14. 11:17
Európai szinten is kiemelkedő kereslet van Magyarországon a garanciakonstrukciók iránt, amelyek segítségével a vállalkozások hitelforráshoz juthatnak. A Garanciaszervezetek Európai Szövetsége (AECM) tavalyi adatai szerint a GDP-hez mért garanciaportfolió Magyarországon 2,1 százalékot tett ki, ez a második legjobb eredmény a kontinensen.
2020. augusztus 13. 20:33
285 milliárd forintot folyósítottak eddig az NHP Hajrá hitelprogram keretein belül a kis- és középvállalati szektor rendelkezésére álló 1500 milliárd forintos keretből – derül ki a termék hivatalos weboldalán közzétett adatokból.
2020. augusztus 13. 16:45
Az Aldi magyarországi vállalatai az év végéig 250 új, kereskedelmi, logisztikai és informatikai munkahelyet hoznak létre Magyarországon - közölték az áruházlánc pénteki sajtótájékoztatóján.
2020. augusztus 13. 06:48
A Magyar Közlönyben megjelent határozatot a vásárlásról a miniszterelnök jegyzi.
2020. augusztus 12. 18:01
A májusban megjelent kormányrendeletek hatására újraindult az élet az irodákban, ügyfélszolgálatokon, üzemekben. Ez azonban számos új feladatot is jelent a cégeknek, annak érdekében, hogy alacsony szinten tartsák a fertőzöttség munkahelyi kialakulásának esélyét. Persze teljes bizonyossággal nem lehet elhárítani a veszélyt. Ezt a munkavédelmi törvény sem várja el tőlük, de azt igen, hogy minimalizálják a munkavállalók megbetegedésének kockázatát. Dr. Balázs Annával, a CMC Déli Klinika vezérigazgatójával beszélgettünk arról, hogy járványügyi szempontból hogyan indulhatnak újra a munkahelyek.
2020. augusztus 12. 17:22
Csökkenő működési és adózott eredményről számolt be a csoport.
2020. augusztus 12. 15:15
Viszonylag rövid határidővel írt ki újabb tendert az orosz fővállalkozó Pakson, a cégek augusztus 18-ig jelentkezhetnek. Mindeközben az Országos Atomenergiai Hivatal zöld utat adott két újabb felvonulási épületnek is.
2020. augusztus 12. 11:21
Most 200 millió euróval kevesebb nyereségre számítanak, mint korábban.
2020. augusztus 11. 18:28
Tatabánya, Gyula és Zalaegerszeg - három újabb település, ahol már nem az Elios-ügyben érintett cég üzemelteti a helyi közvilágítást.
2020. augusztus 11. 17:58
Három hazai társaság is felkerült a Deloitte Technology Fast 500 EMEA rangsorára.
2020. augusztus 11. 15:07
Augusztus 10-ig jelentkezhettek az érdeklődő cégek a még július 29-én kiírt tenderre.
2020. augusztus 11. 14:44
Az igazgatóság július 31-ével Demkó-Szekeres Zsoltot nevezte ki a pozícióra.
2020. augusztus 11. 10:34
Viszik is a matériát, mint a cukrot, mert a szag remekül elriasztja a macskákat és a menyéteket.
2020. augusztus 11. 05:37
Bár ez ebben az esetben nem igazán meglepő, ha azt nézzük, hogy gyakorlatilag egy alvó cég birtokolja a luxusvillát. Mondjuk is a részleteket.
2020. augusztus 10. 16:21
Hétfőn kisorolsolták az Európa-liga párharcait, ahol három érdekelt csapat is volt: a Honvéd, a MOL Fehérvár, valamint a Puskás Akadémia.
2020. augusztus 10. 14:55
De ilyen néven nem tudnak oldalt indítani, a domaint ugyanis két éve lefoglalta eddigi munkaadójuk, az Index.hu Informatikai Zrt.
2020. augusztus 10. 12:21
Vavrek Balázzsal, a talán legelső hazai online konferencia, az Onlifeegyik szervezőjével beszélgettünk az új helyzetről, mely reményei szerint kiránthatja a mocsárból a piacot. Mint elmondta, a konferenciák magas számával együtt romlott a minőségük, és ez a rossz hírnév átragadt azokra is, akik minőséget szállítottak. Meglátása szerint a pandémiás helyzet hozhatja el a rég esedékes megtisztulást, és eredményezhet valami igényes online-offline hibridet a közeljövőben.
2020. augusztus 10. 11:37
Aki elnyeri a feladatot, annak kinéz további két év hosszabbítás.
2020. augusztus 10. 10:51
Két nap alatt megkapta az engedélyt az Audax az EKER megvásárlására.
2020. augusztus 9. 05:59
Számos olyan iparág volt, amelyet a koronavírus-járvány nem érintett közvetlenül, ám ezek is szembesültek kihívásokkal: a megváltozott helyzet mindenki számára új lehetőségeket kínál. Aki most képes megragadni ezeket, az nyertesként kerülhet ki a küzdelemből.
2020. augusztus 8. 19:23
A "bükki füvesember", Szabó Gyuri bácsi egy időben egyszemélyes intézmény volt. Szedte, válogatta, szárította a gyógyhatású növényeket gyomorbántalomra, magas vérnyomásra, vesére, prosztatára, és még sok minden másra. Ahhoz azonban, hogy a kezdeményezés egy jól működő vállalkozássá fejlődjön lánya, Lopes-Szabó Zsuzsanna is kellett, akivel közösen sikerre vitték a Györgytea Kft-t. Lopes-Szabó Zsuzsanna, a cég ügyvezetője mindezért nemrég megkapta 2020 Legsikeresebb Női Vállalkozója díjat.
2020. augusztus 8. 05:36
Egyre több klasszikus bevásárlóközpont kerül a bezárás szélére az Egyesült Államokban. Európa sincs biztonságban és bár Magyarországon még nincs közvetlen veszély, de egyre több áruházlánc kerül padlóközeli állapotba, megnehezítve a plázák üzemeltetőinek helyzetét is.
2020. augusztus 7. 09:23
Az elrendelt tilalom szeptember 20-án lép életbe.
2020. augusztus 7. 08:59
A Talentis Agro Zrt. ezzel járul hozzá a Magyarok kenyere programhoz.
2020. augusztus 7. 05:37
Jól fialt tavaly a Fidesz frakcióvezetője, Kocsis Máté családi cége. A nyereség mellett azonban még a cég tartalékait is megcsapolták.
2020. augusztus 6. 16:55
Lélektani határhoz érkezett a Facebook hirdetéseket bojkottáló vállalatok száma. A közöségi média egyelőre mégsem tesz hathatós lépéseket.
2020. augusztus 6. 08:35
A járványhelyzet sok tekintetben befolyásolta a cég működését, a második negyedévben ötödével csökkent az adózott nyereség.
2020. augusztus 6. 08:19
A magyar állam és a MÁV a TMH Hungary Invest Zrt.-nek adta el a céget. A TMH Hungary résztulajdonosa pedig a Transzmasholding.
2020. augusztus 6. 07:23
Az áruházlánc reagált a Magyar Nemzet értesülésére, közlésük szerint alaptalanok a lap elbocsátásokról szóló spekulációi. A Tesco szerint erős a magyar pozíció, és jók a kilátások.
2020. augusztus 6. 05:37
Újabb társasággal gyarapodott júliusban Mészáros Lőrinc céghálója - vettük észre a cégkivonatokban.
2020. augusztus 5. 12:48
A bank első félévét érintő beszámoló szerint a tavalyi 25 milliárdról idén 27 millióra csökkent a profit.
2020. augusztus 5. 11:07
Amennyiben megfelelő, de mégis valamilyen szinten erotikus ajándékkal szeretné meglepni kedvesét vagy saját magát, akkor a péniszmásoló készlet lesz a legideálisabb választás Ön és párja számára egyaránt. De mire is képes ez a szett? A szett és a benne található gondosan összeállított kiegészítők segítségével élethű másolatot készíthet saját vagy kedvese férfiasságáról - világos bőrszínben és szilikonanyagból. Egy mókás és egyben szexi ajándéknál azonban több is lehet mindez, mivel akár vibrátorrá is alakítható a megfelelő kiegészítők segítségével. Így párja távollétében sem kell éreznie hiányát és megfosztania magát a kellemesen ismerős érzéstől.
2020. augusztus 5. 10:40
Te is észrevetted már, hogy ahogy mész bele a korba, annál nagyobb erőfeszítéseket kell tenned azért, hogy jó formában maradj és ne hízz el? Minek köszönhető, hogy az idő előrehaladtával a felrakódó kilók száma is megnő? Keressük meg együtt az okokat!
2020. augusztus 5. 09:16
Iskolákban építhetik ki a wifit.
2020. augusztus 5. 08:28
Meglehetősen szűkszavú közleményt tett közzé a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt., amelynek azonban akár komolyabb következményei is lehetnek.
2020. augusztus 5. 07:38
Nemrég még csak átszervezésről, munkakörök összevonásáról volt szó a multi magyarországi ágánál, meg arról, hogy az alkalmazottak többségének új állást fognak ajánlani.
2020. augusztus 5. 07:18
Persze a tavaly júliusihoz képest még így is borzasztóan elmarad a fapados légitársaságok gépeinek kihasználtsága a koronavírus miatt.
2020. augusztus 4. 16:09
Napjainkban óriási népszerűségnek örvend az offline és még nagyobbnak az online játék. Világszerte játékszerverek ezrein feszülnek egymásnak gamerek százezrei, milliói, akik a világ legkülönfélébb pontjain ülnek le a gépeik elé, hogy egy jót játszanak ismerős vagy teljesen ismeretlen ellenfelek ellen. A játékipar egyre másra dobja piacra a legújabb játékokat, rendszerint egyszerre több különböző platformra való megjelenéssel. Nemcsak maguk a játékok versengenek egymással a játékosok kegyeiért, de maguk a különböző platformok is akár ugyanannak a játéknak az esetében. A legnépszerűbb platformok napjainban a konzolok (Playstation, Xbox) és a számítógépek (asztali PC vagy gamer laptop). Ennek az írásnak a keretében arra keressük a választ, hogy melyik a jobb választás 2020-ban a prémium számítógépes vonalon: az asztali PC-k vagy a laptopok?
BÉRkalkulátor 2024 ÚJ
Rezsikalkulátor
KATA és átalányadózás kalkulátor
EKHO kalkulátor
Nyugdíj megtakarítás
Szabadság kalkulátor
Cafeteria kalkulátor
CSED, GYED és GYES kalkulátor
CSOK kalkulátor
Kisvállalkozói kalkulátor 2024
KATA kalkulátor
KIVA kalkulátor 2024
Terveink szerint a Political Capital szociológus társalapítójával a Klasszis Média Lapcsoport következő, május 23-ai, csütörtök délutáni online adásában folytatandó egyórás beszélgetés témája a már csak kevesebb mint egy hónap múlva sorra kerülő önkormányzati és európai uniós választások lesznek. Érdemes lesz élni az ingyenes regisztráció lehetőségével, hiszen ez esetben nemcsak mi, hanem olvasóink is kérdezhetnek a szakembertől.
CSED, GYED, GYES kalkulátor
Ingatlan bérbeadási kalkulátor
Betegszabadság és Táppénz kalkulátor
Ingatlanértékesítési adókalkulátor