2014. október 7. 16:46
A hét második napján a korrekció és a csökkenés jellemezte a hazai eszközöket.
2014. október 7. 08:37
A 2013-at követően a 2014-es eredmények után sem fog osztalékot fizetni a Magyar Telekom, legalábbis ezt javasolja a menedzsment a jelenleg rendelkezésre álló információk alapján.
2014. október 6. 17:28
A részvénypiac emelkedéssel zárta a hét első kereskedési napját, a forint pedig igazán kiemelkedő napot tudhat maga mögött.
2014. október 6. 13:16
A befektetők 831 764 darab törzsrészvényt jegyeztek le, miközben a minimum felajánlott mennyiség 800 ezer darab részvény volt.
2014. október 6. 08:22
Történelmi mélypontjára esett a rubel a dollárhoz képest hétfő reggel a moszkvai tőzsde devizakereskedésében.
2014. október 6. 07:10
Az egész évre tervezett 2321 milliárd forint értékű kötvénykibocsátás 89,9 százaléka teljesült szeptember végéig; a legjobban a három- és ötéves változó kamatozású papírok kibocsátása áll - írta hétfői számában a Napi Gazdaság.
2014. október 5. 10:13
Nagymértékben csökkenő forgalom mellett másfél százalék felett nőtt a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe az elmúlt héten, a vezető részvények közül mindössze egynek esett az árfolyama.
2014. október 3. 17:10
Alacsony forgalom mellett valamennyi fontosabb papír erősödött, ami nem volt más, mint a csütörtöki esés korrekciója.
2014. október 2. 17:13
Komolyan gyengült csütörtökön a Mol és az OTP a tőzsdén. A forint ugyanakkor jól tartotta magát.
2014. október 2. 09:55
A Brent olajfajta hordónkénti ára 2012 júniusa óta legalacsonyabb szintre csökkent csütörtök délelőtt, aminek hatására egy százalék körüli mínuszba kerültek a moszkvai értéktőzsdék irányadó mutatói.
2014. október 2. 09:40
Összesen 55 milliárd forint bevonását tervezte az adósságkezelő a csütörtöki aukción, végül a nagy kereslet nyomán 27,5 milliárddal több hosszú futamidejű állampapírt adott el.
2014. október 2. 06:19
A német kormány elfogadta szerdán a lakbérplafon bevezetéséről szóló törvénytervezetet, amelyet a nagyvárosokban és egyetemi városokban alkalmaznak majd, hogy megakadályozzák a bérleti díjak hirtelen emelkedését.
2014. október 2. 04:19
Részben bűncselekmény hiányában, részben pedig bizonyítottság hiányában szüntették meg a magánnyugdíjpénztárak gazdálkodásával összefüggésben indult összes nyomozást - számol be a Magyar Nemzet csütörtöki száma.
2014. október 1. 16:22
Vegyesen zártak a vezető részvények a tőzsdén, a forint erősödött.
2014. október 1. 11:34
Az Iszlám Állam harcosai elfoglalták Mazrurt és Jazalt, a Mol-csoportba tartozó INA két, korábban elhagyott olajmezőjét.
2014. október 1. 09:50
Szokásos szerdai visszavásárlási aukcióján a szokásosnál lényegesen magasabb visszavásárlási igénnyel szembesült az Államadósság Kezelő Központ.
2014. október 1. 09:25
10 059 adásvétel bonyolódott le szeptemberben az egyik legnagyobb ingatlanközvetítői lánc becslése szerint.
2014. szeptember 30. 16:34
Az OTP a hét második napján is erősödött, kedden a kereskedés végéhez közeledve nagy ármozgások, élénk forgalom volt megfigyelhető.
2014. szeptember 29. 17:10
Az OTP a múlt heti esés után hétfőn erősödött és újra 4000 forint felett zárt. Hétfőn ismét örvendetesen erősödött a forint.
2014. szeptember 29. 12:31
Az Aranykor Önkéntes Nyugdíjpénztár 2014. szeptember 26-án megtartotta az ING Önkéntes Nyugdíjpénztár beolvadásának záró közgyűlését, amelyen a résztvevők egyhangúan elfogadták a fúzióról készült beszámolót, közölte az Aranykor az mfor.hu-val.
2014. szeptember 27. 03:46
Távozott pénteken a világ egyik legnagyobb alapkezelőjétől, a Pacific Investment Management Companytól (Pimco) Bill Gross. A kötvénypiac legendás amerikai szakértője egy rivális befektetési társasághoz, a Janus Capital Grouphoz igazolt.
2014. szeptember 26. 18:49
Ha nem is olyan mértékben, mint az előző napokban, de pénteken is csökkent az OTP árfolyama, így 4000 forint alatt zárta a hetet.
2014. szeptember 25. 18:04
Kedd és szerda után csütörtökön is 3 százalék feletti mértékben értékelődött le az OTP részvények ára, és pontosan a lélektani 4000 forintos határon zárt a mai kereskedést.
2014. szeptember 25. 09:48
Csütörtöki aukcióján az adósságkezelő összesen 60 milliárdnyi forrás bevonását tervezte.
2014. szeptember 24. 16:58
Miközben a forint rövid időre a 310-es szint alá is benézett az euró ellenében, az OTP folytatta napok óta tartó lejtmenetét. Ma 3,5 százalékkal szánkázott lefelé.
2014. szeptember 24. 12:16
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) jóváhagyta a Norbi Update Lowcarb Nyrt. összevont kibocsátási tájékoztatója kiegészítésének közzétételét, így folytatódik a részvények forgalomba hozatala - közölte a jegybank kedden az MTI-vel.
2014. szeptember 24. 07:16
Közép-Európában a lakások átlagára Magyarországon a legalacsonyabb, a négyzetméterenkénti ár csupán 917 euró, míg a legmagasabb Csehországban, ahol egy négyzetméterért 1186 eurót kell fizetni - közölte felmérése eredményét a Deloitte Zrt.
2014. szeptember 23. 18:56
3,1 százalékkal esett ma az OTP árfolyama az osztrák Raiffeisen profit warningjára, miközben szektortársa, az FHB a pokoli 666-os árfolyamon zárt minimális erősödést követően.
2014. szeptember 23. 09:37
Stagnáló hozam mellett adta el a tervezett mennyiséget az adósságkezelő a 3 hónapos kincstárjegyekből.
2014. szeptember 22. 18:58
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 110,37 pontos, 0,60 százalékos emelkedéssel, 18 522,77 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 3,9 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek a pénteki záráshoz képest.
2014. szeptember 22. 06:10
Egységes szempontrendszert kíván meghatározni a Kúria arra, hogy a bírók a kisajátítási perekben miként állapítsák meg az ingatlanok értékét - írta a Magyar Nemzet.
2014. szeptember 19. 19:10
Öt százaléknál is többet zuhant pénteken a Telekom részvénye. A forint erős maradt annak ellenére, hogy elmaradt az S&P részéről a felminősítés.
2014. szeptember 19. 15:28
Az MNB pénteki határozatában kötelezte a Norbi Update Lowcarb Nyrt-t. részvényértékesítési tájékoztatójának kiegészítésére, s ennek közzétételéig befektető-védelmi okból felfüggesztette a forgalomba hozatali eljárást.
2014. szeptember 19. 04:16
Az MNB áttekinti, hogy indokolt-e a Norbi Update Lowcarb Nyrt. részvényértékesítési tájékoztatójának kiegészítése. A jegybank felhívja a befektetők figyelmét arra: döntéseik meghozatala során az MNB által korábban jóváhagyott részvényértékesítési tájékoztatóban foglalt információkat vegyék figyelembe - közölte a jegybank csütörtökön.
2014. szeptember 18. 17:10
A szerdai komoly erősödést hasonló mértékű követte csütörtökön. Az euró este 312 alá csúszott. A tőzsdén a Magyar Telekom esésének lehettünk tanúi.
2014. szeptember 18. 09:46
A tervezett 55 milliárd forint helyett 65 milliárdot vont be az adósságkezelő hosszú futamidejű állampapírokból.
2014. szeptember 17. 20:48
A Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetsége (Tebész) szerint megkérdőjelezhető a Norbi Update Lowcarb Nyrt. jelenleg folyó részvényértékesítésének jogszerűsége, ezért a szövetség kéri a Magyar Nemzeti Bankot (MNB), mint felügyeleti hatóságot a nyilvános részvényértékesítés azonnali felfüggesztésére. A cég visszautasítja a Tebész vádjait, amelyek szerinte valótlan állításokat tartalmaznak.
2014. szeptember 17. 18:04
Ismét 313 forint alatt jegyezték szerdán az eurót, a tőzsde és az állampapírpiac viszont csak kisebb mozgást mutatott.
2014. szeptember 17. 07:04
Az orosz jegybank szerint komoly csapást mérhet a rubelre és a gazdaságra, ha a jelenleg alacsony olajár közép távon nem kezd el emelkedni. A kőolaj exportja az ország egyik legfontosabb bevételi forrása.
2014. szeptember 16. 17:36
Míg hétfőn a forintpiacon volt mozgás, addig kedden a tőzsdén láthattunk némi élénkülést. A nap nyertese az OTP lett.
2014. szeptember 16. 08:28
A kormány által őszre tervezett lakásépítést ösztönző intézkedéseket megelőzendő, saját javaslatcsomagot készített a Magyar Építőanyagipari és Építési Termék Szövetsége (MÉASZ) - jelentette be Vidor Győző, a szakmai szervezet elnöke kedden sajtótájékoztatón Budapesten.
2014. szeptember 15. 17:10
Míg a tőzsdeindex és az állampapírpiac nem mozdult hétfőn, addig a forint erősödni tudott az euróval és a frankkal szemben.
2014. szeptember 15. 13:13
A jegybank közleménye szerint hamis látszatot keltő megállapításokat tett közzé az MNB ingatlanvásárlásáról az atlatszo.hu.
2014. szeptember 12. 17:49
A BUX 0,29 százalékos emelkedéssel, 18 691,80 ponton zárt pénteken.
2014. szeptember 11. 17:40
A BUX 0,38 százalékos csökkenéssel, 18 638,28 ponton zárt csütörtökön.
2014. szeptember 11. 10:04
Csütörtökön összesen 60 milliárd forint forrás bevonását tervezte az adósságkezelő, végül aztán 80 milliárdnyit értékesített a magyar állampapírokból.
2014. szeptember 10. 17:49
A BUX 0,21 százalékos emelkedéssel, 18 709,49 ponton zárt szerdán.
2014. szeptember 10. 09:43
Szerda reggel még emelkedett, de délelőttre már csökkent a kőolaj ára a nemzetközi piacokon. A Brent olaj hordónkénti ára 98,85 dollárra esett, utoljára 2013 májusában volt ilyen alacsony.
BÉRkalkulátor 2024 ÚJ
Rezsikalkulátor
KATA és átalányadózás kalkulátor
EKHO kalkulátor
Nyugdíj megtakarítás
Szabadság kalkulátor
Cafeteria kalkulátor
CSED, GYED és GYES kalkulátor
CSOK kalkulátor
Kisvállalkozói kalkulátor 2024
KATA kalkulátor
KIVA kalkulátor 2024
Terveink szerint a Political Capital szociológus társalapítójával a Klasszis Média Lapcsoport következő, május 23-ai, csütörtök délutáni online adásában folytatandó egyórás beszélgetés témája a már csak kevesebb mint egy hónap múlva sorra kerülő önkormányzati és európai uniós választások lesznek. Érdemes lesz élni az ingyenes regisztráció lehetőségével, hiszen ez esetben nemcsak mi, hanem olvasóink is kérdezhetnek a szakembertől.
CSED, GYED, GYES kalkulátor
Ingatlan bérbeadási kalkulátor
Betegszabadság és Táppénz kalkulátor
Ingatlanértékesítési adókalkulátor