2017. augusztus 14. 04:13
A mobilszolgáltatók kötelesek lesznek október 24. után a határozott idejű szerződések lejártát követően ingyen feloldani a csomagban adott mobilkészülékek kártyafüggését - írja a hétfői Magyar Nemzet.
2017. augusztus 13. 08:13
A beosztottak és a vezetők közötti viszony sokszor meglehetősen ellentmondásos. A főnök elvárja, hogy elkötelezettek legyenek a munkatársak, a véleményükre, észrevételeikre, vagy a kritikáikra viszont nincs fogadókészség.
2017. augusztus 10. 13:40
Lokáció: Los Angeles, Bel Air negyed.
2017. augusztus 10. 07:26
5-15 ezer forint új iskolatáskára, 10-20 ezer forint felszerelésre, és ha nincs ingyen a tankönyv, nagyjából plusz 10 ezer forint kiadással számolhat egy átlagos magyar család egy gyermek esetén a tanévkezdéskor – derült ki a Regio Játék friss felméréséből. Az augusztusban kezdődő bevásárlás a havi kiadások 10-30 százalékát is elviheti, de szerencsére már nem ritka, hogy a munkahely anyagilag támogatja az iskoláskorú gyermekkel rendelkező dolgozókat.
2017. augusztus 7. 09:01
Eljött az ideje a pihenésnek és az autócserének a hazai befektetők körében. Habár továbbra is az általános tartalék a legfontosabb megtakarítási cél, egyre többen gyűjtenek utazásra, illetve lakás- és autóvásárlásra is.
2017. augusztus 6. 05:34
Nagy az igény a termelői piacokra, az őstermelőknek értékesítési lehetőségre van szükségük, a vásárlók pedig egyre inkább keresik a jó minőségű hazai termékeket - mondta Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatornán szombaton.
2017. augusztus 5. 09:25
Lassult a használtautó-átírások növekedése az idén az első fél évben, ami arra utal, hogy kezd telítődni a magyarországi használtautó-piac - ismerteti a DasWeltAuto közleménye.
2017. augusztus 5. 09:07
A vásárlók döntő részének van elképzelése, hogy lakást vagy házat választana szívesebben lakhelyének. A döntés meghozatala előtt érdemes figyelembe venni olyan objektív tényezőket is, mint például az ár-érték arány, a rezsiköltség, bővíthetőség, kiadhatóság, vagy éppen a leendő szomszédok, mondja a szakértő.
2017. augusztus 5. 08:52
A fél ország útnak indult, a legnagyobb torlódás az M7-esen van.
2017. augusztus 4. 10:06
A magyar idősek 31 százaléka egyáltalán nem rendelkezik megtakarítással, a családját mégis a nyugdíjasok 90 százaléka támogatja valamilyen módon – derült ki a 4Life Direct biztosításközvetítő megbízásából készített felmérésből.
2017. augusztus 3. 04:52
Tavaly 140-150 millió receptet váltottak ki a betegek a patikákban, és havonta tízmilliárd forintot költöttek vényköteles gyógyszerekre - írta a Világgazdaság a csütörtöki számában.
2017. augusztus 3. 04:25
Több mint 4,4 millió fogadást kötöttek a Szerencsejáték Zrt.-nél a budapesti vizes világbajnokság versenyszámaira, a helyesen tippelők összesen 920 millió forintot nyertek - írta csütörtöki számában a Magyar Idők.
2017. augusztus 1. 12:06
Egy 30 000 fős mintán végzett kutatás alapján kiderül, hogy egyre gyakrabban mennek a férfiak gyesre, és többet segítenek a háztartás vezetésében, mint ezelőtt bármikor. A németországi adatok azt is kimutatták, hogy a férfiak többet költenek online vásárlásra, mint a nők.
2017. augusztus 1. 10:36
Bár évről évre nő, még mindig elenyésző a nyilvántartásba vett élettársi kapcsolatok száma Magyarországon. Míg a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) adatai szerint 2014-ben 761 pár jegyeztette be magát az Élettársi Nyilatkozatok Nyilvántartásába, addig 2016-ban már közel ezer, ami így is csupán az 1,2 százaléka az összes ilyen párkapcsolatnak. Még nagyobb gond, hogy a legtöbben nincsenek tisztában az élettársi kapcsolat jogi következményeivel. Sokan például csak a hagyatéki tárgyaláson szembesülnek azzal, hogy egy fillért sem örökölnek élettársuk után, sőt akár a közös otthonuknak is búcsút mondhatnak.
2017. július 29. 09:11
Augusztusban dupla családi pótlékot kapnak a családok, hogy könnyebben tudjanak készülni az iskolakezdésre, emellett idén szeptemberben már az elsőtől a kilencedik osztályig minden gyermek ingyen kapja a tankönyvcsomagot - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szombati, budapesti sajtótájékoztatóján.
2017. július 28. 04:52
A magyar egyetemi hallgatók 58 százaléka dolgozik tanulmányai mellett, a külföldi hallgatóknál ez az arány 26 százalék - írta a Népszava pénteken, a Budapesti Metropolitan Egyetem kutatása alapján.
2017. július 25. 09:50
A hatékony lakásvédelmi módszerek közül leginkább a lakásbiztosításokban, a szén-monoxid-riasztókban és a szomszédok összefogásában bíznak a magyarok - derült ki a K&H biztos jövő indexéből. A szomszédokra leginkább a nők és a kisvárosokban, falvakban élők számítanak. A biztonsági ajtók és riasztók már nem szerepeltek ilyen jól: tavalyhoz képest a legnagyobb mértékben a távfelügyelettel rendelkező riasztók és a biztonsági ajtókba, ablakokba vetett bizalom csökkent.
2017. július 24. 10:02
A második negyedév során újabb 2 százalékkal, éves összehasonlításban pedig 17 százalékkal nőtt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére – derül ki a Trenkwalder közel 7 ezer fő béradatait feldolgozó elemzéséből.
2017. július 24. 04:19
Tavaly kissé nőtt, az előző évi 75,7 évről 75,9 évre emelkedett a születéskor várható élettartam Magyarországon, de még így sem sikerült elérni a 2014-es szintet, ami 76 év volt - írta a Világgazdaság hétfőn a Központi Statisztikai Hivataltól (KSH) kapott adatok alapján.
2017. július 21. 04:40
Több tízmillió darab, milliárdokat érő kivonásra váró papírpénz van a lakosság kezében - írja pénteki számában a Magyar Idők a jegybanktól kapott tájékoztatásra hivatkozva.
2017. július 19. 18:04
Minden idők legtöbbet streamelt zenéje lett a nyár slágere, a Despacito. Igaz, a Youtube-on valószínűleg a nyár végéig várni kell, hogy detronizálja a Gengnam style-t. Más kérdés, hogy a videómegosztón elért nézettség nem jár pénzesővel.
2017. július 18. 07:56
Az út menti gyümölcsárusokat akarták átverni itt, meg odébb is. Nem nagyon sikerült, és el is kapták őket.
2017. július 17. 03:49
Kis mértékben ugyan, de csökkent az orvosok elvándorlása az utóbbi években; tavaly 615 magyar doktor kérte a külföldi munkavállaláshoz szükséges hatósági bizonyítványt - olvasható a Magyar Nemzet hétfői számában.
2017. július 15. 17:04
A vagyonos embereket a többség gondtalannak hiszi, nem is sejtve, hogy ők is számos nehézségen verekedték át magukat, míg kiemelkedő anyagi körülmények közé jutottak.
2017. július 13. 12:49
Csaknem 4 milliárd forinttal nőtt az FHB nyereménybetét értékesítése 2017 első félévében, a jelenlegi kamatkörnyezetben ugyanis felértékelődött ez a megtakarítási forma.
2017. július 13. 03:25
A sztárfocista olyan luxushotelben szállt meg a nászútján, amelyre még az Orbán-kormány miniszterei is csettintenének. A karib-szigetek egyikén, Antiguán pihent a világ egyik legjobb játékosa a családjával.
2017. július 12. 03:40
Pótlóbuszok járnak a 24-es, a 28-as, a 28A, a 37A és a 62-es villamos belső szakaszán csütörtöktől vasárnapig, mert az Orczy téren pályakarbantartást végeznek - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.
2017. július 11. 16:49
Nagyjából 3,17 milliárd dollárt (856 milliárd forint) adományozott jótékony célra Warren Buffett amerikai befektető, akinek eltökélt célja, hogy vagyona döntő részét karitatív célokra ajánlja fel.
2017. július 10. 10:31
Folyamatosan bővül a személyi kölcsönök piaca: a hivatalos adatok szerint idén áprilisban 22,4 milliárd forintra rúgott az új személyi kölcsönök összege, ami éves összevetésben 36 százalékos növekedést jelent. A K&H ügyfelei leggyakrabban lakásfelújításra, autóvásárlásra és adósságrendezésre, tehát a meglévő hiteleik kiváltására fordítják a pénzt, derül ki a bank közleményéből.
2017. július 8. 09:01
Az illetékes barcelonai bíróság pénteken jelentette be, hogy hozzájárult Lionel Messi 21 hónapos börtönbüntetésének pénzbírsággal való kiváltásához.
2017. július 7. 04:04
Az első fél évben 8,5 százalékkal 34 500 forintra nőtt a személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításainak (kgfb) átlagdíja a tavaly első félévi szinthez képest - közölte a Netrisk.hu saját adatai alapján.
2017. július 4. 08:49
A Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) szerint évi 285 milliárd dollár kárt okoznak a világgazdaságnak a távol-keleti hamisítványok.
2017. július 3. 19:46
Az irreálisan olcsó utazások lefoglalásának veszélyeire figyelmeztet a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ), mondván, a vasárnap csődbe ment Green Holidays utazási iroda is érvényesített ilyen akciókat. Az iroda nem tagja a MUISZ-nak.
2017. július 3. 03:52
Többszöri csúszás után a nyár végén elkezdik telepíteni Budapesten az elektronikus jegyek használatához szükséges beléptetőkapukat. Élesben jövőre indul az üzem - írja hétfői számában a Világgazdaság a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tájékoztatása alapján.
2017. június 28. 16:37
Csak minden második magyar számít arra, hogy kizárólag a nyugdíjából meg tudna élni. A hosszú távú anyagi kockázatokat mérlegelve a legtöbben még mindig attól tartanak, hogy az állam elveszi a nyugdíjcélú megtakarításokat, ez a válaszadók 42 százalékát aggasztja komolyan – derült ki a K&H biztos jövő indexéből.
2017. június 28. 03:46
Mintegy ötvenezer magyar állampolgárnak érvénytelen a biztosítási jogviszonya, mert nincs bejelentett lakcíme. A hatályos törvény szerint így nem számít belföldinek, ezért hátrányba kerülhet az egészségügyi ellátás során. Székely László ombudsman jogszabály módosítást szorgalmaz a témában - írta a Magyar Nemzet szerdai számában az alapjogok biztosának a lap által megismert jelentésére hivatkozva.
2017. június 27. 12:46
A GVH szerint ismét üdülési joggal rendelkezőket tévesztettek meg, a csaló céget, a Dinasztia Wellness Kft-t ezért 22,5 milliós bírsággal sújtották. Kérdés, hogy a felszámolás alatt álló cégtől valamit lát-e majd a hatóság.
2017. június 26. 08:20
Az ampullák egy moldáv mikrobuszból kerültek elő.
2017. június 25. 15:16
Több mint százezer dollárért keltek el az Egyesült Államok leghírhedtebb bűnözőinek személyes tárgyai egy cambridge-i árverésen, amelynek sztárja Al Capone zsebórája volt.
2017. június 24. 09:31
Egy hetük maradt adategyeztetésre a feltöltőkártyás mobiltelefon előfizetőknek, a nem azonosított SIM-kártyák előfizetése július 1-jétől megszűnik. A Telenor szerint a hátralevő idő nem lesz elég minden ügyfél azonosítására.
2017. június 23. 10:10
Nem csak a budapesti ingatlanpiacon, hanem a fővárost övező településeken is növekedésnek indultak 2014 óta az árak. Ezeket a környékeket sok esetben a családias környezet jellemzi, így a sokak számára vonzó családi házak árváltozásait vizsgálta a Duna House.
2017. június 23. 07:06
Szivek Norbert hét cégtől kap fizetést.
2017. június 23. 04:31
Több tízezerrel csökkent a hitelkártyák száma az év elején, de tulajdonosaik egyre tudatosabban használják azokat - írja pénteki számában a Világgazdaság.
2017. június 23. 04:10
Péntektől megváltozik a kenyerek összetétele, a rozskenyérnek például minimum 60 százalék, míg a rozsos kenyérnek legalább 30 százalék rozslisztet kell tartalmaznia.
2017. június 22. 04:10
A külföldre utazók több mint fele továbbra sem gondoskodik megfelelő utasbiztosításról, mert szerintük a bankkártyákhoz kapcsolódó utasbiztosítás, illetve a kiváltott Európai Egészségbiztosítási Kártya mellett nincs szükség további fedezetre - közölte a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) az MTI-vel.
2017. június 21. 09:34
A gépjármű tulajdonosok ugyan nyűgként élik meg a kötelező gépkocsi felelősségbiztosítást, ám ha balesetet szenvednek, többségében elégedettek a biztosítók szolgáltatásaival. Most azonban felmerült a módosítás igénye, amivel az autósok akár rosszul is járhatnak.
2017. június 20. 13:05
Három év alatt 3,3 millió eurót kummanthatott el.
2017. június 20. 08:40
10-ből 6-an továbbra is postai csekken törlesztik tartozásaikat – derült ki az EOS Csoport legfrissebb kutatásából.
BÉRkalkulátor 2024 ÚJ
Rezsikalkulátor
KATA és átalányadózás kalkulátor
EKHO kalkulátor
Nyugdíj megtakarítás
Szabadság kalkulátor
Cafeteria kalkulátor
CSED, GYED és GYES kalkulátor
CSOK kalkulátor
Kisvállalkozói kalkulátor 2024
KATA kalkulátor
KIVA kalkulátor 2024
Terveink szerint a Political Capital szociológus társalapítójával a Klasszis Média Lapcsoport következő, május 23-ai, csütörtök délutáni online adásában folytatandó egyórás beszélgetés témája a már csak kevesebb mint egy hónap múlva sorra kerülő önkormányzati és európai uniós választások lesznek. Érdemes lesz élni az ingyenes regisztráció lehetőségével, hiszen ez esetben nemcsak mi, hanem olvasóink is kérdezhetnek a szakembertől.
CSED, GYED, GYES kalkulátor
Ingatlan bérbeadási kalkulátor
Betegszabadság és Táppénz kalkulátor
Ingatlanértékesítési adókalkulátor